Nyíregyháza hírei

2014.10.13. 09:54

Folyamatosan érkeztek

Zsarolyán, Jánkmajtis, Zajta - Zajtán nemzetiségi választáson is ikszeltek, Jánkmajtison sokan kérték a mozgóurnát.

Zsarolyán, Jánkmajtis, Zajta - Zajtán nemzetiségi választáson is ikszeltek, Jánkmajtison sokan kérték a mozgóurnát.

Nem panaszkodhattak az időjárásra Szatmár és Erdőhát szavazópolgárai sem. Minden bizonnyal a kellemes napsütésnek is köszönhető volt, hogy szinte minden településen folyamatosan érkeztek a helybeliek a szavazókörbe.

Zsarolyánban a polgármesteri hivatal nagytermében alakították ki a település egyetlen szavazókörét.

– Az előírás szerint hat órakor kinyitottuk a szavazókört, elsőként, 15 perc múlva egy idős bácsi érkezett a mellettünk lévő bentlakásos otthonból. Korán kelő, gondolta, minél hamarabb leszavaz, így vele zárattuk le az urnát – mondta el érdeklődésünkre Márton Mihály, a szavazatszámláló bizottság elnöke.

Szavazás után már pihenő van

– Akkor volt a legnagyobb az érdeklődés, amikor a közeli református templomban véget ért az istentisztelet. Szerintem főleg ebéd után fognak többen jönni – tette hozzá Márton Mihály.

Az édesanyjával, a 84 esztendős özvegy Juhász Józsefnével és a kislányával, Juhász Olívia Johannával érkezett a déli órákban Juhász Bálint.

– Bár Márokpapiban élek, az állandó lakásom továbbra is Zsarolyánban van. Minden választáskor én hozom el az édesanyámat ebéd előtt, mert utána már délutáni pihenő van. Most, hogy már leszavaztunk, megebédelünk a mamánál, s megyünk Márokpapiba.

Több választás is zajlott

Alig múlt el dél, egymás után érkeznek a szavazók a jánkmajtisi művelődési házba, ott rendezték be ugyanis a önkormányzati választás és a roma nemzetiségi választás szavazókörét is.

– Az első szavazó hat óra tíz perckor érkezett, egy fiatalember volt, ő zárta az urnát, ugyanis ment dolgozni – tudtuk meg Konczos Mihálynétól, a szavazatszámláló bizottság elnökhelyettesétől.

– Délig rendkívüli esemény nem történt, eddig 55 személy kért mozgóurnát, ugyanis sok idős ember él a településen, nehezen mozognak.

A roma nemzetiségi szavazókörbe 122 szavazópolgárt vártak, ugyanis csak ennyien regisztráltatták magukat előzetesen.

– Ha kell, elmagyarázzuk mindenkinek, hogy szavazniuk kell települési, területi és országos listára is – vázolta fel a tennivalókat Szőcsiné Molnár Angéla bizottsági elnök.

Zajtán szintén tartottak az önkormányzati választás mellett nemzetiségi választást is.

– Az első szavazó nyitás után tíz perccel érkezett, a gacsályi libatelepre ment ugyanis dolgozni – tudtuk meg Fejes Józsefnétől, az szszb elnökétől.

– Öt első szavazót várunk, de 14 óráig még egyikük sem jelent meg a szavazókörben. A zajtai nemzetiségi szavazókörbe 43 roma, 50 német és egy ukrán nemzetiségi szavazópolgár jelentkezett be.

– Míg a roma és a német nemzetiségi szavazók helyi, megyei és országos jelölteket választhattak, az ukrán csak az országos önkormányzat jelöltjeire adhatta le szavazatát.

KM-MML

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!