Nyíregyháza hírei

2014.11.15. 10:52

A műszaki szakember jogászként segít hajlékhoz jutni

Nyíregyháza - Felfigyeltek rá a városházán is, s elcsábították lakásügyi csoportvezetőnek.

Nyíregyháza - Felfigyeltek rá a városházán is, s elcsábították lakásügyi csoportvezetőnek.Bizonyára jót nevetett volna, ha gyermekkorában valaki azt mondja Pápai Lászlónak, hogy „leszel te még bankár is”. A TITÁSZ egykori géplakatosának fia már a nyíregyházi 4-es iskolában megtermett legény volt, aki imádta a matematikát, a fizikát, s egyértelmű volt, hogy egyszer műszaki pályára lép, mérnök lesz. Ezért iratkozott be Miskolcon a Bláthy Ottó Villamos-energiaipari Technikumba, ahol 1969-ben érettségizett.

– Ekkor úgy döntöttem, beállok dolgozni, hogy gyakorlati tapasztalatokat is szerezzek, amiket később majd hasznosíthatok. Édesapám nyomdokaiba léptem: a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalatnál lettem hálózattervező technikus több, mint tíz éven át, amiben persze benne volt a két év tartalékos tiszti katonaság is, amit a híradósoknál teljesítettem.

Visszatérve a munkahelyére nemcsak igyekezett jól tervezni, hanem részt vett a közösségi élet szervezésében is, amire felfigyeltek a városházán is, ahová elcsábították az igazgatási osztály lakásügyi csoportvezetőjének.

– Sok jogos lakásigény volt, amiről precíz nyilvántartást kellett vezetni, nehogy egyesek előbbre tolakodjanak, hiszen a viszonylag sok új épület ellenére sem volt képes mindenkinek lakást juttatni a város. Ehhez az átlátható nyilvántartáshoz, de az egész közigazgatási munkához az elsők között az országban mi már akkor igénybe vettük az informatikát is, amit természetesen nyilvánossá tettünk. Mi honosítottuk meg az OTP-lakások odaítélésénél a sorsolásos módszert is.

Újabb lehetőségek

Ha mérnök nem is lett Pápai László, azért a városházi évek alatt levelező úton elvégezte a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát, aminek a hasznát vehette a megyei jogú város polgármesteri hivatalában, ahol a két utolsó évben már a jegyzői törzskar főelőadója volt.

A városháza után egy újabb lehetőség kínálkozott dr. Pápai Lászlónak: a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Hatóság irodavezetői posztján állt helyt; több mint hat éven át óvta, védte a bennünket körülvevő világot a pusztító szabálytalanságok ellen. 1997-ben aztán egyéni vállalkozó lett, méghozzá pénzügyi tanácsadóként a Fundamenta Lakáskassza partnerévé szerződött. Hamar felismerték otthonosságát a lakásügyek terén, ennek révén lett közvetlenül az ezredforduló előtt a Kelet-Saxum Holding Ingatlanfejlesztő és Beruházásszervező Kft. ügyvezetője, ahol a lakásépítés-támogatási rendszerek, a finanszírozás-, a hitelezési gyakorlattal összefüggő ismeretek kerültek munkája fókuszába. Akkoriban közel félezer lakást hoztak tető alá Nyíregyházán.

– Aztán nyugdíjas lettem, mellékfoglalkozású egyéni vállalkozóként a Fundamenta személyi bankára vagyok, aki tanácsaival igyekszik segíteni a fiatal házasoknak, a családot alapítóknak hajlékhoz jutni. Hát ilyenformán lettem én mégiscsak amolyan bankárféle. Természetesen a családi életem is rendezett. Feleségem, Ferenc Mária Ilona két fiúval ajándékozott meg: az idősebbik Debrecenben ALDI üzletvezető, s két gyermekük van, a fiatalabb még nőtlen, ő Pesten termékmenedzser. A Kertvárosban lakunk, ahol hódolhatok hobbimnak: építettem már kerti partikhoz kemencét, és nagyon szeretek a fával dolgozni.

Angyal Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!