Augusztus 20.

2022.08.20. 22:09

Ünnepi szentmisét tartottak a Szent István-bazilikában

Szent István „mélyre látó” államférfi volt, akinek tettei Istenbe vetett hitéből fakadtak – mondta Berta Tibor tábori püspök a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén szombaton a budapesti Szent István-bazilikában.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (k) az államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén a Szent István-bazilikában 2022. augusztus 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Berta Tibor homíliájában kiemelte: Szent István hite a Szentírást nemcsak olvasó, hanem „radikálisan tettekre váltó" ember hite volt. Ugyanakkor a „megváltásra szoruló ember hite is”, azé az emberé, aki tudatában volt gyöngeségének és a kísértéseknek is.

A tábori püspök rámutatott:

első királyunk olyan példakép, akit nem kell eszményíteni, hiszen műveinek máig ható eredményei mindennél beszédesebben őrzik nagyformátumú alakját.

Szent István 1038-ban bekövetkezett halálakor kész megyerendszert, írásos törvényeken nyugvó, nyugat-európai típusú államot, a pápa és számos uralkodó által elismert, önálló keresztény királyságot hagyott hátra – sorolta, hozzátéve, hogy amit első királyunk létrehozott, kiállta az idők próbáját.

SULYOK Tamás; NOVÁK Katalin; VARGA Zsolt András

Novák Katalin köztársasági elnök (b), férje Veres István (j2), Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke (j3) és Varga Zs. András, a Kúria elnöke (j2) az államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén a Szent István-bazilikában 2022. augusztus 20-án
Fotós: Kovács Attila / Forrás: MTI

Szent Istvánnak köszönhető,

hogy mi itt mindnyájan magyarul beszélhetünk és egy több mint ezer éve tartó államiságot ünneplünk

– fogalmazott Berta Tibor.

Felidézte: István király fia halála után, élete végén, a királyok közül elsőként Szűz Máriának ajánlotta az országát, ezzel „személyes és uralkodói drámájában” az Istenbe vetett bizalom fontosságára tanít.

Szent István bevezette a magyarságot az Istennel  való kapcsolatba. Abba a személyes kapcsolatba, amely azt tudja mondani: „szeretlek Uram!” és „bocsáss meg, Uram!”. Az egyház ezt a szeretetkapcsolatot ajánlhatja fel a világnak, amely valójában az egyetlen szilárd pont, amibe kapaszkodni lehet – tette hozzá Berta Tibor.

Résztvevők az államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén a Szent István-bazilika előtt 2021. augusztus 20-án
Fotós: Kovács Attila / Forrás: MTI

A rossz idő miatt nem a Szent István-bazilika előtti téren, hanem a bazilikában tartott ünnepi szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezette. A bíboros köszöntőjében úgy fogalmazott: ez a nap hálaadás a múltért, népünk életéért és könyörgés a jövőért.

Hozzátette: „idén különösen sok mondanivalónk van Isten színe előtt”, hiszen újabb „nehéz, de értékben és áldásban gazdag esztendő van mögöttünk”.

A bíboros kiemelte, hálát adhatunk a tavaly szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért, amely minden nehézség és bizonytalanság ellenére elhozta számunkra azt az élményt, hogy a hívő katolikus világ Jézus Krisztus és az Oltáriszentség körül egységben van egymással és közös küldetést teljesít az egész világ felé.

A szóbeli és írott emlékek tanúsága szerint hasonlóan nagy lelki élmény volt az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus is. Akkor egy éven belül kitört a II. világháború. Most ismét háború van, és „megrendülten kérdezzük, kik vagyunk mi, magyarok, ki ez a kis nemzet itt, a Kárpát-medencében, hogy az isteni gondviselés rajtunk keresztül akarja vigasztalni és erősíteni a világot?” – fogalmazott a bíboros, majd azt kérte a hívektől, hogy az ünnepi szentmisén különösen is imádkozzanak „hazánkért, népünkért és a világ békéjéért”.

A szentmise után a szokásos Szent Jobb-körmenet a várható vihar miatt elmaradt, helyette a bazilikában kihelyezett Szent Jobb-ereklye előtt imaórát tartottak, amelynek végén Erdő Péter az ereklyével megáldotta a templomban lévő, az eseményeket a bazilika előtti téren kivetítőkön, illetve a televízión keresztül követő híveket.

A szentmisén részt vett Novák Katalin köztársaság elnök és férje, Veres István, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában