Kormányülés

2023.01.11. 11:04

Szijjártó: a tavalyi évet úgy zártuk, hogy garantáltuk az ország energiaellátásának biztonságát

Közösségi oldalán posztolt a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: Facebook

Fotó: BORSOS MATYAS

Rövid, de igazolt távollét Kormányülésről: Szjarhej Alejnyik, Belarusz új külügyminisztere a telefon túlsó végén – írta közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter. 

Hozzátette: novemberben sokként ért minket korábbi kollégánk, Vlagyimir Makej halála. Az új kollégát is jól ismerem, mert miniszterhelyettesként dolgozott az elmúlt időszakban.

Most elmondtam neki, hogy az Ukrajnában zajló háború nagyon sok kárt és gondot okoz nekünk, mint szomszédos országnak, gazdasági, energiabiztonsági és biztonsági tekintetben egyaránt. Ezért Magyarország a mielőbbi békében érdekelt, a nemzeti érdekeinkkel pedig ellentétes minden olyan döntés és intézkedés, amely a háború meghosszabbításának vagy eszkalációjának kockázatát hordozza magában. Egyetértettünk abban, hogy a kommunikációs csatornákat fenn kell tartani, mert ezek elzárása a béke reményének feladását jelentené – írta Szijjártó Péter.

Mint rámutatott: a szankciók által nem érintett gazdasági területeken folytatjuk az együttműködést, főként a gyógyszeriparban, az egészségügyi eszközök és a mezőgazdaság területén. Kértem kollégámat arra is, hogy segítsék Belarusz nyugati határán feltorlódott, veszteglő magyar kamionosokat.

A tavalyi évet úgy zártuk, hogy garantáltuk az ország energiaellátásának biztonságát és megdöntöttük a beruházási rekordot. Idénre ugyanez a feladat – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában