Alapjogokért Központ

2023.02.03. 19:02

Egyre rosszabbá válik Európa pozíciója

Az Egyesült Államok úgy szankcionálta Oroszországot, hogy az neki a „legkevésbé fájjon”, az uniós tagországok közül pedig Magyarországnak sikerült elérnie, hogy kimaradjon a szankciók negatív hatása alól – mondta a Kovács István stratégiai igazgató.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (b-j) sajtóértekezletet tart az ukrán kormány és az Európai Bizottság kijevi ülésén 2023. február 3-án

Forrás: MTI/AP

Fotó: Efrem Lukackij

Az Alapjogokért Központ szerint az ukrajnai háború tekintetében egyre rosszabbá válik Európa pozíciója és jelen pillanatban nem látszik ebből a kiút sem.

Kovács István, a jogi elemző intézet stratégiai igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: az Európai Uniót vezető jelenlegi elit olyan „olyan mélyen mászott bele ebbe a pozícióba”, hogy ebből már egyáltalán nem tud kihátrálni.

Értékelése szerint a háború tekintetében nem jók a kilátások.

Sokkal rosszabb a helyzet, mint egy hónapja, és sokkal rosszabb a helyzet, mint fél éve

– tette hozzá.

Kovács István az unió és Ukrajna viszonyát felidézve arról beszélt, hogy a kapcsolatokban az események 2013-14-ben vettek „tragikus fordulatot”, amelynek megoldásában az EU vezetése azóta szeretne főszerepet játszani.

Sokkal jobban jártunk volna, ha az EU nem csinál semmit

– mondta a stratégiai igazgató. 

Álláspontja szerint az uniós vezetés a háborút megelőző válságokat - köztük a 2008-2009-es pénzügyi válságot, a migrációs krízist és a koronavírus-járványt - is félrekezelte.

Úgy folytatta, hogy a kontinens sokkal jobban járt volna, ha az unió nem vezetett volna be szankciókat. Mint közölte, az EU „maga is” főszerepet játszik abban, hogy a kontinens is belesodródjon a konfliktusba, ami „elképesztő veszélyeket tartogat számunkra”.

Kovács István kitért rá: az Egyesült Államok úgy szankcionálta Oroszországot, hogy az neki a „legkevésbé fájjon”, az uniós tagországok közül pedig Magyarországnak sikerült elérnie, hogy kimaradjon a szankciók negatív hatása alól.

Kovács Attila, európai uniós kutatási igazgató az eseményen kijelentette: 

az európai vezetők semmit nem tesznek a béke érdekében, továbbá a háborút érintő politikájuk nem az EU-s érdeket és nem az európai polgárok érdekeit tartja szem előtt.

Az energiabiztonságra térve azt mondta, hogy optimista: ezt a telet energetikai szempontból „hozni tudni fogja Európa”, és nem okoz komoly ellátásbiztonsági problémákat a helyzet. Szólt arról is: 

ha a konfliktus katonai-biztonságpolitikai értelemben nyugvópontra is jutna, a gazdasági hatások – az elhibázott uniós szankciós és energiabeszerzési politika miatt – „velünk maradnak még középtávon”.

Megfogalmazása szerint „mindenféleképpen kurzusváltásra lenne szükség” az uniós intézmények részéről, de ez a 2024 tavaszi európai parlamenti választások és az új összetételű Európai Bizottság felállása előtt már nem lehetséges.

A Brüsszel által erőltetett szankciós politika egyértelműen zsákutcába jutott

– hangsúlyozta.

Kovács Attila kiért arra is, hogy a kettősmérce alkalmazása az EU-ukrán viszonyban is tetten érhető, mivel a uniónak „mintha nem számítana” az ukrajnai korrupció és a médiaszabadság helyzete.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában