Sorsdöntő választás

2023.03.26. 22:09

Donald Trump óriásgyűléssel indította be elnökjelölti kampányát

A rendezvényen főleg az ellene folyó nyomozásról beszélt.

A 2024-es amerikai elnökválasztáson újrainduló Donald Trump volt amerikai elnök beszédet mond a texasi Waco városban tartott kampányrendezvényen 2023. március 25-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Evan Vucci

Kampányindító nagygyűlést tartott a Texas állambeli Waco városában Donald Trump. Ez volt az exelnök első nyilvános szereplése azóta, hogy múlt héten bejelentette, hamarosan letartóztatják. Trump gyújtó hangulatú beszédében kirohanást intézett a bűnügyi nyomozás ellen, amely 2021 januárja, hivatalának elhagyása óta tart. Trump a Stormy Daniels felnőttfilmsztárnak fizetett titoktartási pénzek ügyében indított New York-i nyomozásról is elmondta a véleményét – írja a Magyar Nemzet.

Trump elsősorban az amerikai igazságügyi minisztériumról beszélt.

Véleménye szerint a Biden-kormányzat „igazságtalansági minisztériuma” célzottan a Demokrata Párt jelöltjeinek republikánus riválisai ellen dolgozik.

A volt elnök hangsúlyozta, hogy a 2024-es választás sorsdöntő pillanat lesz az Egyesült Államok számára, mondván:

Vagy a háttérhatalom pusztítja el Amerikát, vagy mi pusztítjuk el a háttérhatalmat.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában