Fogy a levegő?

2023.07.27. 07:32

Egyre több a konfrontáció Karácsony és helyettese között

Egyre gyakrabban lehet hallani, hogy nem marad ellenfél nélkül Karácsony Gergely főpolgármester az önkormányzati választások előtt.

MW

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes beszél, mellette Karácsony Gergely főpolgármester 2020. március 12-én

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Korábban felmerült, hogy a DK Bősz Anett jelenlegi főpolgármester-helyettest indítaná Karácsonnyal szemben. Legutóbb pedig a másik helyettese, Tüttő Kata fakadt ki a főpolgármesterre a BKK-jegyek áremelése miatt – írja a Magyar Nemzet.

Ennek tükrében érdekes az a sajtóban megjelent feltételezés, hogy bizonyos ellenzéki baloldali körök Tüttő Katára akarták lecserélni Karácsony Gergelyt. Néhány héttel ezelőtt legalábbis ellenzéki belharcokról cikkezett az Átlátszó.hu. A portál nem kevesebbet állított, mint hogy Karácsony Gergely megpuccsolására történtek kísérletek a baloldali értelmiségi körökben.

Az „összeesküvés” pontos dátuma nem derül ki, viszont a cikk szerint a puccskísérlet tavaly május környékén történhetett. A baloldali hírportál szerint a Momentum és a DK egymás között szerette volna felosztani a fővárost, az alku szerint a Momentum állíthatott volna főpolgármester-jelöltet.

A puccskísérletről a Magyar Nemzet megkérdezte Tüttő Katát, aki azzal hárította el a baloldali portál cikkében leírtakat:

Most hallok erről először, jót nevettem rajta.

Életveszélyesek Karácsony új biciklisávjai

Budapest baloldali vezetése az Üllői úton a korábbi buszsávot bicikliúttá alakította át, amely rendkívüli módon 3,5 méter széles. A sávot zöld, hajlékony műanyag cölöpökkel szegélyezték, amelyek nem nyújtanak megfelelő védelmet a biciklisek számára. A környéken rengeteg egészségügyi intézmény van, így a mentők sűrűn járnak az úton, akik eddig a buszsávban gyorsan tudtak közlekedni, most a zöld „Gerikarók” miatt azonban sokkal nehezebb lesz az életmentés – írja a Magyar Nemzet.

Nem először merült fel a sajtóban, hogy Karácsony mellett vagy helyett lehet másik ellenzéki jelölt is a főpolgármesteri pozícióra, legalábbis a háttérben ezzel is zsarolhatják Budapest jelenlegi vezetőjét.

– Egyértelműen Bősz Anett lesz a DK főpolgármester-jelöltje, ha a párt végül úgy dönt, hogy nem áll be Karácsony Gergely mögé az önkormányzati választásokon – állították egybehangzóan a lapnak a baloldal belső ügyeire rálátó forrásai még tavasszal.

Elmondásuk szerint Karácsonynak őszig van ideje arra, hogy Gyurcsány Ferenc elvárásának eleget téve „harcoljon” a kormánnyal, illetve személyes támogatottságát növelje.

Fenyegető pénzbehajtás és megszorítások Karácsony Budapestjén

Pénzbehajtás és megszorítások fenyegetik a budapestieket – írta a Magyar Nemzetnek küldött nyilatkozatában az Energiaügyi Miniszté­rium Karácsony Gergelyék vízdíjemelési tervei kapcsán. Úgy vélték, a főpolgármester a felelős a hatáskörébe tartozó vízművek üzemeltetéséért, és a megemelkedett adóbevételei ellenére is a csőd szélére sodorta Magyarország legtehetősebb önkormányzatát. Bagdy Gábor, a fővárosi Fidesz–KDNP képviselője úgy vélekedett: a főváros a végóráit éli pénzügyi értelemben, amiről csak maga tehet.

Hová lett ez a rengeteg pénz az ország legnagyobb és leggazdagabb városából?

– tette fel a kérdést Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalon közzétett bejegyzésében, amelyhez egy videót is csatolt.

A teljes cikkért kattintson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában