Homályos részletek

2023.07.05. 06:28

Újabb furcsaságok láttak napvilágot Karácsony kampánypénzével kapcsolatban

Az mindenesetre továbbra is kérdés, hogy a sokmilliós támogatás honnan érkezett – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2023. május 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

További érdekes részletekkel szolgál a Karácsony Gergely által létrehozott, a főpolgármester baloldali miniszterelnök-jelöltségének támogatására alapított 99 Mozgalom Egyesület 2021-es és 2022-es pénzügyi beszámolója, melyek a bíróság honlapján érhetők el.

A két dokumentumban feltüntetett összegek ugyanis nem egyeznek azzal a Karácsony-féle állítással, miszerint a mozgalom adományokból, ráadásul úgynevezett mikroadományokból fizetett 506 millió forintot a főpolgármester kampányára.

A Perjés Gábor törökbálinti lakcímére bejegyzett egyesület 2021-es – fél évet jegyző – pénzügyi beszámolójában 263,3 millió forintos bevételt tüntettek fel, ám ez az összeg támogatásként szerepel a beszámolóban, nem adományként, miként azt Karácsony állítja. Az a dokumentumból nem derül ki, hogy a támogatás honnan érkezett, mikor, hány alkalommal, mindenesetre a mozgalom ennyi pénzhez jutott fél év alatt, 2021. júniu­si alapítása és az év vége között, ami nagyjából megegyezik a Nemzeti Információs Központ által (NIK) készített jelentésben szereplő 2021. évi utalások összegével (262,5 millió forint), az egyesület viszont a tetemes támogatás ellenére mínuszban zárta a 2021-es évet. Anyagi jellegű ráfordításként ugyanis 282,9 millió forintot jegyeztek be, ami majdnem húszmilliós többletkiadást jelent, így az adózott eredmény mínusz 19,3 millió forint volt.

A 2022-es év határozottan jobban sikerült a mozgalomnak, noha addigra rég véget ért a baloldali előválasztás közös miniszterelnök-jelölti kampánya, Karácsony pedig vissza is lépett a jelöltségtől Márki-Zay Péter javára. Furcsaságok azonban itt is akadnak – hívja fel a figyelmet a lap.

A pénzügyi adatok szerint az egyesület 2022-ben 390 millió forintnyi bevételhez jutott, amit már adományként tüntettek fel a beszámolóban. Külön érdekesség, hogy itt már a 2021-es mintegy 263 millió forintot is adományként jegyzik, noha egy évvel korábban a támogatások rovatban szerepelt tetemes összeg. Mindenesetre 2022-ben a Perjés Gábor nevére bejegyzett egyesület kiadásként 367 millió forintot írt a dokumentumba, így elvileg az „adománygyűjtő dobozokban” 22,6 millió forint maradt.

Ha összevetjük a 99 Mozgalom pénzügyi beszámolóját a NIK jelentésével, akkor további százmillió forint eredete és sorsa vész homályba.

A NIK-féle dokumentum szerint ugyanis Perjés Gábor 2022-ben összesen 243,5 millió forintot fizetett ki Karácsony kampányára. A beszámoló szerint azonban 367,3 millió forintnyi „anyagi ráfordítás” történt, ami 123,8 millió forintnyi kérdést vet fel. Ha ebből levonjuk azt a 22,6 milliót, amit az egyesület tárgyévi eredményként feltüntetett, 101 millió forint sorsa továbbra is kérdéses.

Hollik István: Karácsony Gergely mondja el az igazságot a 99 Mozgalom adománygyűjtésével kapcsolatban!

Hollik István az MTI-nek eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: miután a baloldal kampányfinanszírozási ügyéről szóló titkosszolgálati jelentés nyilvánosságra került, Karácsony Gergely azzal állt elő, hogy a miniszterelnök-jelöltségét támogató 99 Mozgalomhoz zárt adománygyűjtő ládákon keresztül jutott el az a 506 millió forint, amit párttársa Perjés Gábor fizetett be a mozgalom számlájára készpénzben, nagyrészt külföldi valutában.

 

A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy értékelt: Karácsony Gergely „meséje nagyon gyenge lábakon áll”, és azóta az ügyben még a pénzmosás gyanúja is felvetődött.

 

A kormánypárti politikus két kérdésre vár választ a Karácsony Gergelytől: hihetőnek és életszerűnek tartja-e, hogy egyetlen információ és kép sem lelhető fel a zárt adománygyűjtő ládáról, illetve, hogy a miniszterelnök-jelölti kampányára létrejött mozgalom azután kapott több mint 450 millió forintot, miután már visszalépett Márki-Zay Péter javára az előválasztáson.

 

Hollik István arra szólította fel a főpolgármestert, hogy mutassa meg az adománygyűjtő ládát, vagy legalább egy fotót mutasson arról, ahol a láda ott van egy rendezvényükön. Ha Karácsony Gergelynek ebben az ügyben semmi titkolnivalója nincs, akkor „dajkamesék helyett válaszoljon, és mondja el, hogy mi is az igazság valójában” – hangoztatta Hollik István.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában