Érdekember

2023.09.30. 14:39

A XXI. Század Intézet elemzője szerint Gyurcsány "most úgymond evangelista"

A DK elnöke mindig saját politikai-üzleti érdekei szerint fogyasztotta az ideológiát: most úgymond evangelista – mondta a Magyar Nemzetnek.Galló Béla, a szociáldemokrácia történetének szakértője, a XXI. Század Intézet elemzője.

MW

Gyurcsány Ferenc, DK elnöke a színházak finanszírozásáról szóló törvény vitáján az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. március 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Gyurcsány Ferenc, a DK vezére mostanában szociáldemokratának nevezi magát – ezzel kapcsolatosan kérdezte a Magyar Nemzet Galló Bélát, a szociáldemokrácia történetének szakértőjét. 

Gyurcsány Ferenc volt már szovjet típusú ifi kommunista, rögtön utána neofita liberális, majd másodlagos frissességű, álbalos blairista, éppenséggel csak szociáldemokrata nem volt: sem a klasszikus bernsteini, sem a Bad Godesberg utáni értelemben

 – fogalmazott a lapnak az elemző. 

 

Úgy vélte, hogy a 

DK elnöke mindig saját politikai-üzleti érdekei szerint fogyasztotta az ideológiát: most úgymond evangelista.

Úgy vélekedett:

Gyurcsány szerint nálunk ma a szociáldemokraták hordozzák az örömhírt, ők a „zemberek” kormánybuktatásra szakosodott megváltói. Hiszen a nemzetközi köldökzsinórról táplált magyarországi baloldal a 20. század végére minden társadalomkritikai és alternatívaképző profilját elvesztette 

Galló Béla, úgy fogalmazott, hogy, a 

baloldal kisebbik (de legalább becsületesen ön azonos) része saját ósdi tévedéseibe makacsul beletokosodva-szektásodva vegetál, a zömük pedig feladva korábbi elveit, a féktelen profitlogika, az ostoba transzhumanizmus és az új bolsevista lendületű woke szolgálatkész importőrévé „fejlődött”, megbonthatatlan barátságban a hasonszőrűen „progresszív” nyugati politikusokkal.

S ha Gyurcsányék ezúttal a szociáldemokráciában szimatolnak új üzletet, annak szokásosan nemzetközi okai vannak. Szóltak nekik kintről, hogy oké, megint lehet próbálkozni, mert helyzet van, sőt még fokozódik is, a kinti nyomással ők ezt garantálják. Gyurcsányék pedig bátran használják csak ki a helyzetet, lehetnek szociáldemokraták, csak ne hasonlítsanak például se a dán, se a szlovák kollégáikra

– mondta az elemző.

Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában