Karácsonyi ünnepség

2023.12.21. 21:52

A Tanítsunk Magyarországért program segít a gyerekeknek megállniuk a helyüket a középiskolában

A Tanítsunk Magyarországért program célja, hogy a mentoráltaknak megmutassa a továbbtanulási lehetőségeket, ezzel az általános iskolás korú gyerekek képesek legyenek megállni a helyüket a középiskolában – jelentette ki a program koordinációjáért felelős kormánybiztos csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hejőkeresztúron, írja az MTI.

MW

György László, a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjáért felelős kormánybiztos beszédet mond a program karácsonyi ünnepségén a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában 2023. december 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

György László a program karácsonyi ünnepségét követően a közmédiának elmondta,

a kezdeményezésben egyetemisták mutatják meg a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulóknak a "településükön túli világ szépségeit", a továbbtanulási, kikapcsolódási és munkalehetőségeket, és ezekkel az élményekkel könnyítik és segítik a fiatalok későbbi szakmaszerzését vagy továbbtanulását.

Azért fontos ez – fejtette ki a kormánybiztos –, mert vannak Magyarországon olyan települések, amelyek távol vannak a munka- és a továbbtanulási lehetőségektől, az itt élő gyerekek több mint fele, bár továbbtanul az általános iskolából, nem szerez szakmát.

GYÖRGY László
György László, a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjáért felelős kormánybiztos ajándékokat ad át a program karácsonyi ünnepségén a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában 2023. december 21-én
Fotó: Vajda János / Forrás: MTI

A kormánybiztos az ünnepségen mondott beszédében megköszönte a kezdeményezésben részt vevő gyerekek egész éves munkáját, majd ajándékokat osztott ki a jelenlévők között.

A Tanítsunk Magyarországért négy évvel ezelőtt indult,

a programban jelenleg több mint ezer egyetemista mentorál több mint négyezer általános iskolást országszerte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában