Határozott vélemény

2023.12.11. 13:12

Szánthó Miklós: Magyarország a Nyugat része, csak megmaradt normálisnak (videó)

A magyar jobboldal kézjegyét jelentő koktél receptjének titkos és szent összetevői: az Isten, a család és a haza – fogalmazott Szánthó Miklós az Egyesült Államok egyik legrégebbi, a New York Young Republican Club gáláján.

MW

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ fõigazgatója

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A rendezvény társszervezője, az Alapjogokért Központ főigazgatója köszöntő beszédében arról beszélt,

Magyarország a Nyugat része, és fontosnak nevezte az együttműködést az amerikai republikánusokkal, akik a magyar politikai tapasztalathoz képesek hozzáadni az amerikai hatalmi erőt.

Elmondta, hogy hazánk számára az alapot a hagyományos zsidó-keresztény közösségek jelentik, amiben fontos szerepet játszik a házasság intézménye és a gyerekek nevelése – írja a Magyar Nemzet.

És végül hozzáadjuk a nemzeti identitás, a nemzeti büszkeség fűszerét, és természetesen a határok védelmét

– emelte ki Szánthó Miklós.

A gálaest fő beszédét Donald Trump volt elnök tartotta, aki ismét indul a republikánus elnökjelöltségért.

 Trump egyórás felszólásában egyebek mellett kifejtette, hogy a 2024-es elnökválasztás a megszokottnál is fontosabb lesz az Egyesült Államokban. Megjegyezte, hogy

2016-ban a bevándorláspolitikája volt az a tényező, amely hatalomra segítette, és úgy vélekedett, hogy jelenleg sokkal mélyebb migrációs krízissel néz szembe az Egyesült Államok, mint akkor.

A mostani amerikai kormányt azzal vádolta meg, hogy intézményeit fegyverként használja politikai ellenfeleivel szemben, és "a legújabb átverésnek" nevezte azt az állítást, hogy ő, Donald Trump fenyegetést jelent a demokráciára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában