Gyász

2024.02.11. 11:36

Elhunyt Belénessy Csaba

A hetvenötödik életévében elhunyt Belénessy Csabát a Mediaworks Hungary Zrt. és a Dunántúli Napló saját halottjának tekinti.

Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója beszél a Média Korrektúra 2012 konferencián a balatonalmádi Ramada Hotelben

Forrás: MTI

Fotó: Nagy Lajos

A komoly életművet maga mögött hagyó média személyiség, az MTI volt vezérigazgatója, stratégiai alelnöke és a Mediaworks tartalomfejlesztési tanácsadója, illetve a Crossborder Film cégvezetője 1949. november 11-én született Zákányban, később a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző kara magyar-népművelés szakán kapott diplomát 1987-ben.

A Dunántúli Napló és a Pécsi Rádió külső munkatársa volt 1972-től. A Pécsi Rádióhoz 1981-ben került, 1984–1985 között a Dunántúli Napló munkatársa, majd 1986-tól a Kossuth Rádió pécsi tudósítója volt.

Belénessy Csaba 1982–1989 között a Magyar Rádió Ötödik Sebesség című ifjúsági műsorát szerkesztette, majd 1989-ben A Helyzet című dél-dunántúli hetilap alapítója és társszerkesztője, 1990–92-ben a Pécsi Extra és az Esti Extra főszerkesztője volt. Nem sokkal később, 1990-ben a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorának műsorvezetője, 1997-ben és 2006-ban felelős szerkesztője lett, közben, 1992–1996 között a Határok nélkül és a Helykereső szerkesztője is. 1990-ben elnyerte a Telefaktum országos tv-fesztivál fődíját, 1999-ben megkapta Pécs város sajtódíját.

A magyar média egyik legkiválóbb személyisége 1997–2004 között a Magyar Televízió (MTV) Rt. Regionális, Kisebbségi és Határon túli Főszerkesztőségének vezetője, 2000-ben A Hét főszerkesztője, 2000–2003 között az MTV Rt. hírigazgató-helyettese volt. Ezek után pedig 2004–2005-ben a Duna TV alelnöki székét foglalta el, majd 2007-ben alapító főszerkesztője volt a Lánchíd Rádiónak.

Belénessy Csaba öt lány, Réka, Blanka, Borka, Anna és Lili apukája, három unoka, Leo, Zorka és Zsófi nagypapája volt – írja Baranya vármegye hírportálja, a Bama.hu.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában