Trump fogadta Szijjártó Pétert

2024.03.04. 17:03

Világháború is kialakulhat a közel-keleti helyzetből (videó)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban tartózkodott. Itt beszélt arról, hogy Magyarországot egyre nagyobb aggodalommal tölti el a közel-keleti helyzet. Szerinte ezért mindent meg kell tenni az eszkaláció elkerülése érdekében, hiszen a konfliktus továbbterjedése világháború kockázatával jár.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban vesz részt az ENSZ rendkívüli közgyűlésén

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ két főtitkárhelyettesével és a szervezet palesztinokat segélyező ügynökségének (UNRWA) igazgatójával folytatott találkozója előtt arról számolt be, hogy a közel-keleti helyzet kapcsán a kormány álláspontja négy alapelven nyugszik. A világháború elkerülésének említése előtt kiemelte: az első, hogy mindent el kell követni, hogy többé ne történhessen az október 7-ei izraelihez hasonló merénylet sehol a világon, senki ellen. 

Szijjártó Péter szerint meg kell akadályozni, hogy a közel-keleti konfliktusból világháború alakulhasson ki
Fotó: Abir Szultan / Forrás: MTI

Kevésen múlhat a harmadik világháború kitörése

Épp ezért a terrorellenes műveletek sikere a Közel-Keleten most nemcsak izraeli, hanem globális érdek is. Ha egy terrorszervezettel szemben alulmarad a nemzetközi közösség törekvése, akkor az globálisan súlyosbítaná azt a helyzetet, amely már most is elég súlyos

– figyelmeztetett. Kiemelte, hogy itt Libanonnak kulcsszerepe van, hiszen egyre súlyosabbak a támadások a Hezbollah és Izrael között, s rámutatott, hogy a bejrúti kormány minden jel szerint ki akarna maradni ebből, ezért a nemzetközi közösségnek minden támogatást meg kellene adnia a számára.

 A második pontként azt említette, hogy mindent meg kell tenni a konfliktus eszkalációja, kiszélesedése ellen, minthogy a továbbterjedés a globalizálódás kockázatával járna, innen pedig már nagyon kevésen múlna egy harmadik világháború kitörése.

Beszélt a humanitárius segélyekről és a túszok helyzetéről

A szavai szerint a harmadik fontos szempont a civilek védelme, a humanitárius segélyek célba juttatása. 

Figyelni kell rá, hogy a humanitárius segélyek célba érjenek, hogy a Gázában élő ártatlan, civil emberek megkapják ezeket, ne kerüljenek az éhhalál szélére, ne éhezzenek 

– jelentette ki.

Nyilvánvalóan ez egy rendkívül gyáva dolog, amit terrorszervezetek gyakran vetnek be, hogy mintegy emberi pajzsként használják fel az ártatlan civileket, családokat, gyerekeket, és iskolák, kórházak mellé költöztetik a legfontosabb funkcióikat

– tette hozzá. Végül kitért a túszok helyzetére is, mondván, hogy az elhurcolt embereket minél előbb el kell engedni. Emlékeztetett rá, hogy még mindig a terroristák fogságában van egy magyar állampolgár, és csak bízni lehet abban, hogy még életben van. Reményét fejezte ki, hogy a közvetítők egyiptomi és katari vezetéssel elérhetnek valamifajta racionális megállapodást a felek között a fogolycsere tekintetében. 

Szijjártó Péter közölte, hogy nem szabad zárójelbe tenni a humanitárius tevékenységet a Közel-Keleten, ugyanis ezzel ártatlan emberek bűnhődnének a terrorcsoportok gaztetteiért.

Magyarország történelme legnagyobb humanitárius akcióját folytatja

Problémásnak nevezte, hogy az UNRWA-nál kirobbant botrány aláásta az ügynökség hitelességét, s így a finanszírozását is, miután vádak szerint a szervezetek tucatnyi munkatársa együttműködött a Hamász terroristáival a a Gázai övezetben. Úgy vélekedett, hogy a jelentéseket a legalaposabban ki kell vizsgálni, és ha beigazolódnak, akkor felül kell vizsgálni az ENSZ palesztinai működésének struktúráját is.

Ezután hangsúlyozta, hogy a humanitárius helyzet világszerte rendkívül súlyos, már jóval több mint 300 millió felett van a külső támogatásra szorulók száma, márpedig az ENSZ költségvetése nem dúskál ezen szempontból.

Az országokon, a kormányokon múlik, hogy önkéntes felajánlásokkal, kétoldalú megállapodás alapján mennyi segítséget tudnak biztosítani a rendkívül nehéz helyzetben lévő emberek számára

– mondta. Majd megjegyezte, hogy hazánk a méretén és gazdasági erején is bőven felülteljesít, miután jelenleg a történelem legnagyobb humanitárius akcióját folytatja az ukrajnai háborúval kapcsolatban, és eközben a közel-keleti válság humanitárius következményeinek kezeléséből is kiveszi a részét.
   Felidézte, hogy többek közt támogatást adtak Egyiptomnak, hogy az Európa biztonsága szempontjából is kulcsfontosságú állam egészségügyi rendszere bírja a konfliktus miatt erősödő nyomást.

Az Európán kívüli konfliktusok itt okoznak árfelhajtó hatást

Illetve közölte, hogy Magyarország a koronavírus-járvány globális kezelésében is nagy szerepet játszott, ugyanis 8,5 millió adag oltóanyagot adott át egyes rászoruló országoknak. Továbbá kötött segélyhitelek keretében több mint egymilliárd dollár értékben zajlik kooperáció afrikai és délkelet-ázsiai országokkal a vízellátás, a szennyvízkezelés javítása érdekében. A miniszter végezetül tudatta, hogy négy éven belül gyakorlatilag már harmadjára állt a feje tetejére a világgazdaság a közel-keleti konfliktussal, amely elképesztő kihívások veszélyével jár már csak a jemeni húszi lázadók támadásai miatt is, amelyek nyomán mára gyakorlatilag ellehetetlenült a hajózás a világ kereskedelmi forgalmának egyhatodát áteresztő Szuezi-csatornán.

És Afrika megkerülése időben, pénzben - a környezeti terhelésről nem is beszélve - elképesztő plusz költségeket jelent, és komoly kiszámíthatatlanságokat okoz

– mutatott rá.

Nem akarjuk, hogy újabb, Európán kívüli biztonsági konfliktus az európai gazdaság számára jelentsen elképesztő árfelhajtó hatást

 – emelte ki, határozott lépéseket sürgetve az ügy megoldása érdekében.

A béke és a jó magyar-amerikai kapcsolatok neve Donald Trump
„A kormány azt szeretné, hogy a világ egy békésebb hely legyen, és hogy a magyar-amerikai kapcsolatok jól alakuljanak az elkövetkező időszakban, márpedig mindkét ügy szempontjából Donald Trump győzelme lenne kedvező az amerikai elnökválasztáson” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető mindenekelőtt világossá tette, hogy az amerikai elnök személyéről kizárólag az Egyesült Államok állampolgárai dönthetnek.
„Ezt tiszteletben kell tartani, s mi tiszteletben is tartjuk az amerikai polgárok döntését minden esetben. Azzal az elnökkel, azzal az adminisztrációval próbálunk együtt dolgozni, amelyet épp megválasztanak” – mondta. Majd hangsúlyozta, hogy ennek ellenére a tapasztalataik egyértelműek: „Amikor Donald Trump volt az Egyesült Államok elnöke, akkor a csúcspontján volt a magyar-amerikai kapcsolatrendszer politikai lába is (.) És amikor Donald Trump volt az elnök, akkor az erős amerikai vezető személye meg tudta előzni a világon a fegyveres konfliktusok kialakulását.”
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a tapasztalataik arra mutatnak, hogyha Donald Trump lett volna az amerikai elnök az elmúlt években is, akkor most Ukrajnában nem lenne háború, és a közel-keleti krízist is gyorsabban megoldhatták volna. Utóbbi kapcsán arra emlékeztetett, hogy az Ábrahám-megállapodások hosszú évtizedek kudarcai után először hozták el a békés együttélés reményét a különböző civilizációk és nemzetiségek között a közel-keleti térségben. A miniszter végezetül kijelentette, hogy a kormány azt szeretné, ha a világ békésebb hely lenne, s ha a magyar-amerikai kapcsolatok jól alakulnának az elkövetkezendő időszakban. 
„Mind a békének, mind a jó magyar-amerikai kapcsolatoknak a neve Donald Trump nevével egyenlő” – fogalmazott.

„Újra jól felsült a liberális mainstream: megpróbálták, de kudarcot vallottak❗️Jogi eszközökkel nem tudják ellehetetleníteni Donald Trump indulását az amerikai elnökválasztáson, kénytelenek lesznek megmérettetni magukat” – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában