Háború

2024.05.21. 06:36

Bevezetnék a kötelező európai sorkatonaságot

A V4NA Hírügynökség szerint a júniusi európai parlamenti választások után felálló új EP-ben az első témák között tárgyalhatják majd a kötelező európai sorkatonaságot.

MW

A 72. ukrán gépesített dandár egyik katonája célra tart gyakorlatozás közben a kelet-ukrajnai donyecki régióban húzódó front közelében 2024. március 18-án, az Ukrajna elleni orosz háború alatt

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Olga Kovalova

Az elmúlt hetekben Németországban egyre többet beszélnek arról, hogy visszavezetnék a sorkatonaságot – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség

A Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió pártszövetségének (CDU/CSU) kongresszusán megszavazták, hogy ismét napirendre tűzzék a kötelező katonai szolgálatot, és ígéretet tettek arra, hogy újra bevezetik azt, amint ismét hatalomra kerülnek Berlinben. Nem sokkal korábban pedig Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke felvetette az uniós szintű sorkatonaság bevezetésének ötletét, valamint Brüsszel saját nukleáris elrettentő képességgel való felszerelését – emlékeztet a The European Conservative hírportál.

Hozzáteszik, hogy nem Németország az egyetlen ország, amely a sorkatonai szolgálat visszaállítását fontolgatja Európában, és egyre többen gondolják úgy az Európai Parlamentben, hogy a vitát központilag, uniós szinten kell megoldani.

A V4NA brüsszeli forrásokból úgy értesült, hogy

Manfred Weberék célja, hogy az európai parlamenti választások után felálló új EP az elsők között tárgyalja majd az uniós kötelező sorkatonai szolgálatot. A terv szerint 18 éves kortól válna kötelezővé a katonai szolgálat, ugyanakkor az még nem világos, hogy csak a férfiak számára, vagy a nőket is köteleznék valamiféle kiképzésre.

Az azonban biztosnak látszik, hogy a kiképzés azt a célt szolgálja, hogy utána a csapatok azonnal bevethetők legyenek, akár közvetlenül a frontvonalban is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában