2023.11.29. 13:24
Köszönet az áldozatos munkáért
November 12. A Szociális Munka Napja
Mátészalka Város Önkormányzata a Szociális Munka Napja alkalmából rendezett ünnepségen köszöntötte a szociális intézmények dolgozóit.
Ekkor adták át a város Pro Caritate díját, melyet Murguly Árpádné vehetett át, aki a Szatmári Egyesített Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézményeknél 1988-tól, szinte annak megalakulása óta végzi pontos, lelkiismeretes munkáját. Pályája elején még titkárnőként írta a leveleket és a kollégák beadványait az intézmény egyetlen számítógépén, amely akkor még újdonságnak számított. Majd úgy döntött, hogy bővíti tudását, és visszaül az iskolapadba. Így 2006-ban szociális gondozó és ápoló végzettséget szerzett. Jelenleg a szociális étkeztetésért felel. Precizitását dicséri a kifogástalan adatszolgáltatás, a nyilvántartások pontos, naprakész vezetése, mert olyan nem fordulhat elő, hogy valaki az ő hibájából ne kapja meg a napi ebédjét. Folyamatosan részt vesz karitatív rendezvényeken, ott van a segélycsomagok kiosztásánál, de az adományok gyűjtéséből is kiveszi a részét. Az intézmény rendezvényeinek lebonyolításába is aktívan bekapcsolódik. A nyári szünetekben szervezett napközis táborok állandó segítője.
![](https://cdn.szon.hu/2023/11/e5M0al_OHugPtXh6dNGBoyORjhf7qQpK9OXrNwnnn9A/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkYTMyYjhhMGU0YTQ5MmZiOWRlZDQ5YjYxNzUyNmM4.jpg)
Derűs, kiegyensúlyozott, nyílt, őszinte ember, akire mindig lehet számítani. Kollégái, akikkel jó kapcsolatot ápol, tisztelik emberségéért, segítőkészségéért. Gyakran fordulnak hozzá mindennapi megoldandó problémáikkal, melyet ő mindig szívesen meghallgat, és segít azok megoldásában, tanácsokkal látja el őket. Ismereteit, tudását folyamatosan bővíti, szakmai továbbképzések, tanfolyamok, személyiségfejlesztő tréningek állandó résztvevője. Hitvallása ez a Tankcsapda idézet lehetne:
„Ha akarod, suttoghatsz,/Nekem az is elég, hogy halljam,/És én majd ott leszek,/És segítek, ha baj van.”
(PR-Cikk)
Elismeréséhez szívből gratulálunk!