szparika

2021.09.11. 09:38

Játszós csapat jön

Szergej Pacaj szerint elsősorban a Szpari védekezését kell picit rendbe rakni.

ML

20210904 Nyíregyháza Nyíregyháza Spartacus – FC Minaj edzőmeccs, felkészülési labdarúgó mérkőzés Képen: Zamostny Balázs Fotó: Sipeki Péter SP Kelet Magyarország

Fotó: Sipeki Peter

Az eddig majdnem makulátlan mutatóval (négy győzelem, két döntetlen, nulla vereség) bíró Szpari vasárnap ismét az albérletében, Balmazújvárosban lép pályára, mégpedig az Ajka ellen. A bajnoki szünetet kihasználva múlt szombaton felkészülési meccset játszottak az NB II.-ben élen álló nyíregyháziak. Miként arról beszámoltunk, az ukrán élvonalbeli FC Minaj ellen nyertek a mieink, így érthetően jó hangulatban indították a hetet.

Yasin is visszatért

– A szokásos regenerálás után volt egy pihenőnap, szerdán ráhangoló edzéssel kezdtünk, csütörtöktől pedig már célirányosan az Ajka elleni találkozóra készülünk. Minden a tervek szerint alakul, és várjuk a vasárnapi találkozót – kezdte érdeklődésünkre Szergej Pacaj, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.

– A múlt héten és most is a védekezésen volt a hangsúly, azt egy kicsit rendbe kell rakni. Ezt gyakoroltuk, bízom benne, hogy vasárnap stabilan fogunk védekezni és élesen fogunk támadni. No meg persze eredményesen. A hangulat jó, sérült nincs, Yasin Hamed viszont csütörtökön jött vissza hazája válogatottjától, ő pénteken csatlakozott a többiekhez.

Az előző pontvadászatban, tavaly novemberben az Ajka 2–1-re nyert Nyíregyházán, viszont az utolsó bajnokin a Szpari diadalmaskodott Ajkán, az imént említett Hamed találatával. A vasárnapi ellenfél eddig háromszor volt vendég, mindháromszor kikapott, a legutóbbi fordulóban otthon játszott, és nyert a Győr ellen. Akkor a nyíregyházi kötődéssel bírók közül az edző Kis Károly sárga lapot kapott, a csatár Dragoner Filip pedig pirosat, így ő nem játszhat a korábbi csapat ellen.

Nehéz meccs lesz

– Igyekeztünk a legjobban felkészülni az Ajkából. Nagyon jó csapat, csodálkozom is azon, hogy eddig csak hat pontot tudtak szerezni. Játszós csapat, jó focistákkal, stabil a védekezésük, nagyon nehéz ellenfél vár ránk, de ebben az osztályban nincs könnyű meccs – így Szergej Pacaj.


Labdarúgás: NB II.

7. forduló, vasárnap

Nyíregyháza Spartacus–Ajka. Balmazújváros, 16., v.: Szőts (Márkus, Rózsa). Nyíregyháza Spartacus: Fejér – Szabó, Szokol, Jánvári, Nemes – Paku, Márkus – Vass, Zamostny, Gresó – Novák.

További mérkőzések: III. Kerület–Budaörs, Dorog–Szombathely, Budafok–Tiszakécske (16), Pécs–Csákvár, Szolnok–Vasas, Kecskemét–Siófok, Békéscsaba–Soroksár, Szeged–Szentlőrinc (17), Győr–DTVK (20)

Borítókép: Zamostny Balázsék lendületben vannak | Fotó: Sipeki Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!