2014.04.14. 12:30
A feljavult védekezés adta az alapot
Nyíregyháza - A Nyír-Flop Holding Nyíregyháza hat pont előnnyal áll a haramdik helyen.
Nyíregyháza - A Nyír-Flop Holding Nyíregyháza hat pont előnnyal áll a haramdik helyen.
Minden jó, ha a vége jó! Ez így volt vasárnap este, amikor a Nyír-Flop Holding Nyíregyháza férfi kézilabdázói a hajdúnánásiakat látták vendégül. Az esélyesebb nyíregyházak sok hibával játszottak az első játékrészben, a hajdúságiak pedig éltek a lehetőséggel és előnyhöz jutottak. Szünet után aztán fordult a kocka, feljavult a hazaik védekezése, ami megfelelő alapot adott a hatékony támadásokhoz. Éltek a kontrák, eredményes volt a kombinatív támadójáték, így végül biztosan nyertek az erejükkel is egyre inkább elkészülő nánásiak ellen.
A Varga Zsolt szakmai igazgató irányította nyíregyháziak sorozatban a hetedik győzelmüket szerezték meg, az újabb két ponttal pedig megszilárdították helyüket a tabella harmadik fokán. Hat egységgel előzik meg azt a Fradit, akinek a következő, húsvét utáni hétvégén sorra kerülő körben fognak vendégeskedni.
KM-ML
Kézilabda: Férfi NB I.B, Keleti csoport
A 22. forduló eredményei
A bajnokság állása
1. SBS Eger Eszterházy SZSE 22 20 – 2 715–503 40
2. Kőnig–Trade–Balmazújvárosi KK 22 19 1 2 642–461 39
3. Nyír–Flop–Holding Nyíregyháza 22 15 3 4 625–580 33
4. FTC–Bástyamillenium 22 13 1 8 608–582 27
5. CLAAS–Törökszentmiklósi KE 22 13 1 8 567–541 27
6. Pick Szeged II 22 11 3 8 611–590 25
7. Békési FKC 22 10 3 9 606–594 23
8. PLER Budapest II 22 10 2 10 617–645 22
9. Primavera Mizse KC 22 9 2 11 529–563 20
10. Ózdi KC 22 9 2 11 557–604 20
11. Balassagyarmati Kábel SE 22 4 5 13 515–591 13
12. Kecskeméti TE–Altoterra 22 4 2 16 592–695 10
13. Hajdúnánás–Robzol 2000 KSE 22 3 2 17 509–612 8
14. Gödöllői KC 22 – 1 21 538–670 1