2014.04.17. 18:34
A meglepetések tárháza
Nyíregyháza - Még mindig nem tudni, hogy a szerdán legyőzött ZTE valamint a Szombathely és Jászberény hármasból ki lesz az NYKK ellenfele.
Nyíregyháza - Még mindig nem tudni, hogy a szerdán legyőzött ZTE valamint a Szombathely és Jászberény hármasból ki lesz az NYKK ellenfele.
Miután az osztályozón esélyes ellenfelei közül az alsóházi középszakaszban a Jászberényt és a Szombathelyt is alaposan helybenhagyta a Marso-NYKK, szerdán a harmadik lehetséges riválissal, a Zalaegerszeggel is elbánt (92–75). Ez így volt igazságos, és az egész éves gyötrelmek végéhez érve némi vigasz, hogy a Zete ellen pozitív lett a bajnokságbeli mérlege (három győzelem, egy vereség) a sereghajtónak.
– Sajnos, régóta elég rossz pozícióban vagyunk, és nem is sikerült onnan elmozdulnunk, de remélem a végére igen – mondta Sitku Ernő, a nyíregyháziak vezetőedzője. – Mindent azért teszünk, hogy ez megtörténjen, és úgy gondolom, a csapatom megmutatta, el szeretné érni azt a célt, amit kitűztünk magunk elé a bajnokság közben, amikor ez a bizonyos helyzet előállt.
Megtartani a harci tüzet
Annak ellenére, hogy Derek Hall kiválásával akadtak szerkezeti gondok, nagyon ötletes volt az NYKK támadójátéka, amit a 92 szerzett pont is bizonyított.
– Próbálunk változtatni bizonyos taktikai elemeket, erre olykor a kényszer is rávesz bennünket – így a szakvezető. – Olykor meglepő pozícióban lépnek pályára játékosok, mint ezúttal Bam Doyne, aki négyest játszott, de azért is variálunk, hogy az ellenfelek ne mindig tudjanak belőlünk készülni. Sajnos, a meglepetések tárháza egy idő után kiürül, de bízom abban, hogy idáig még nem jutottunk el. A most látott harci tüzet muszáj megtartanunk a számunkra legfontosabbnak minősülő meccsekig, nem lesz könnyű, de mindenki látja maga előtt a célt.
Az NYKK számára már csak egy mérkőzés maradt a középszakaszból, az első fordulóból elhalasztott mérkőzést kedden Szombathelyen pótolja be a csapat.