Sport

2014.04.28. 11:12

Bedobás helyett gól lett belőle

Második nyírbátori korszakának első három gólját korábbi csapatának, az Ebesnek lőtte Nagy Dávid.

Második nyírbátori korszakának első három gólját korábbi csapatának, az Ebesnek lőtte Nagy Dávid. Nagy Dávid visszatért Nyírbátorba. Nem ragadtunk le a januári keltezésű hírnél, hanem arról van szó, hogy az egyetlen szabolcsi NB III-as alakulat csatára megszerezte első góljait (mindjárt hármat) régi-új csapata színeiben. Ráadásul éppen az ősszel még általa is erősített Ebes ellen, az 5–2-re megnyert mérkőzésen.

– Zaklatott időszak van mögöttem, olyan, amilyet pályafutásom alatt még egyszer sem éltem át – mondta Nagy Dávid. – Az ősszel hét meccs jutott nekem Ebesen, majd ajtót mutattak, éppen azok az emberek, akik a mostani meccsen a kispadon vagy annak környékén ültek. Nem tagadom, a történtek miatt volt bennem némi bizonyítási vágy. Nyírbátorba visszatérve úgy éreztem, kiváló felkészülés van mögöttem, erre jött egy combizomsérülés, ami miatt hetekre kidőltem a sorból. Igen, mondhatjuk azt, hogy ezen a meccsen tértem igazán vissza, örülök neki, hogy megszereztem a második bátori korszakom első góljait.

A találatok között ilyenkor tud különbséget tenni annak szerzője, vagy egyformán kedves mindhárom a szívének?

– Az első volt a legfontosabb, ráadásul begyakorolt szögletvariáció végén szereztük, és erre már régóta készültünk – beszélt a szombati góljairól a 24 esztendős támadó. – Nekem a második tetszett a leginkább, ekkor Erdei Zolitól kaptam egy kiugratást, a labda majdnem átpattant rajtam, de sikerült fejjel magam elé tennem, aztán ballal a kapuba vágnom. A befejezésnél látszólag nem volt nehéz dolgom, de lehet az ilyen szituációból bedobást lőni. Legalábbis nekem már sikerült... A harmadiknál megéreztem, hogy nem a rövid sarok felé kell mozognom, visszaléptem a másik irányba, Sándor Dávid beadása pedig meg is pattant egy védőn és már csak az üres kapuba kellett fejelnem.

(A teljes cikk elolvasható a www.kelet.hu oldalon és a Kelet-Magyarország 2014. április 29-i számában.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!