Sport

2014.04.07. 10:45

Bravúros pont és újabb újonc

A Nyíregyházi TK férfi tekecsapata ugyan veszített a bajnoki rájátszásban vívott mérkőzésen a Közutasok TK ellen, de Varga Izsák és Szlovenszki Attila számára így is emlékezetes marad a mérkőzés.

A Nyíregyházi TK férfi tekecsapata ugyan veszített a bajnoki rájátszásban vívott mérkőzésen a Közutasok TK ellen, de Varga Izsák és Szlovenszki Attila számára így is emlékezetes marad a mérkőzés.

Megérdemelt és biztos sikert arattak a kaposváriak a szuperliga alsóházi (5–8. helyért) rájátszásában a Nyíregyházi TK ózdi otthonában, de azért a „hazai” csapat számára is akadtak örömteli események. Ilyen volt, hogy harmadik szuperligás fellépésén pontszerző lett Szlovenszki Attila, aki ráadásul a lehető legegyértelműbb módon tette ezt meg, hiszen mind a négy szettjét hozta riválisával, a Közutasok legjobb átlagával rendelkező játékosával szemben. A nyíregyháziak újabb újoncot avattak, és Varga Izsák sem került messzire a pontszerzéstől, hiszen éppúgy két szettet nyert, mint ellenfele, de az összfa a vendégek játékosának kedvezett. Szombaton újra találkozik egymással a két csapat, ellentétes pályaválasztással.

 

Szuperliga, férfi

Rájátszás, az 5–8. helyért, 3. forduló

Nyíregyházi TK–Közutasok KTK 1–7

(3070–3183)

NYTK: Szlovenszki T. 565, Mogyorósi 525, Szlovenszki A. 519 (1 pont), Varga Izsák 483, Finta 499, Szabó Zs. 479. Ifi: 3–1 (1032–989). Pontszerző: Varga Izsák 521.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!