Sport

2014.04.29. 17:12

Életük nagy lehetősége

Kemecse - A kemecsei csapat kétgólos hátrányt próbál ledolgozni az Amatőr Kupa csütörtöki visszavágóján.

Kemecse - A kemecsei csapat kétgólos hátrányt próbál ledolgozni az Amatőr Kupa csütörtöki visszavágóján.Meleg volt a pite. Sőt, már forró. Az Amatőr Kupa elődöntőjének első mérkőzésének 78. percében úgy festett, a Kemecse számára elúszott a remény. A házigazda Biatorbágy éppen a negyedik gólt és talán már a párharc kipipálását ünnepelte. Az április derekán letudott összecsapás hajrájában előbb Asztalos Krisztián, kisvártatva Ádámszki Róbert kozmetikázott a különbségen – a szabolcsi futballcsapat pedig mindjárt más színben látta a világot.

Olyannyira, hogy a május 1-re, vagyis csütörtökre kiírt (kezdés: 15 óra) hazai visszavágón reális esély mutatkozik a hátrány eltűntetésére: a két idegenben szerzett találat ugyanis roppant sokat érhet. Méghozzá azt, hogy a 2–0-ás, esetleg 3–1-es siker a a Kemecse fináléba jutását eredményezné, amelyet a – Puskás Ferenc Stadionban –, közvetlenül a Magyar Kupa döntő előtt, az élő televíziós adásnak hála, a nagy nyilvánosság előtt rendeznek. Más verzióra egyelőre ne gondoljunk...

– Kétségtelenül nehéz szituációba kerültünk az odavágón, a két idegenbeli gólnak köszönhetően azonban azt mondom, reális esélyünk van a sikerre – ütött meg optimista hangot Ádámszki Róbert, a Kemecse játékos-edzője. – Az első mérkőzés egyértelmű tapasztalata volt számunkra, hogy az ellenfél magas embereire, a pontrúgásokra oda kell figyelni, mert életveszélyesek, ezzel vertek meg minket Biatorbágyon. Kapott gól nélkül lenne jó lehozni a meccset, akkor félidőnként elég egy-egy találat ahhoz, hogy mi menjünk tovább. Korábban már beszéltem erről, most még egyszer megteszem: életünk nagy lehetősége ez, az ország legnagyobb stadionjában játszhatnánk a döntőt, így aligha szükséges motiválni bárkit, az már régen rossz, ha valakit mégis noszogatni kell...

Noha sárga lapos eltiltás miatt frontemberek „dőltek ki”, Ádámszki Róbert felettébb bízik a kemecsei együttes erejében. Mindazonáltal azt is megpedzette, az adódó ziccereket nem baltázhatják el...

– A helyzetkihasználás terén óriásit kell javulnunk, ezen a meccsen aligha fér bele, ha egyre másra rontunk a kapu előtt – figyelmeztetett a szakvezető. – Az utóbbi időben játszott bajnoki meccseken ebből gondjaink származtak. Másrészt, hiába fog hiányozni két kulcsemberünk, Ruska Tamás és Asztalos Krisztián, ettől függetlenül, akik pályára lépnek, biztos vagyok abban, hogy a maximumot hozzák mi magukból. Ha megfeszülünk, valószínűleg az eredmény sem marad el. Annyit még, nagyon szeretnénk, ha a Honvéd elleni kupameccshez hasonlóan, ismét sokan kijönnének biztatni a csapatot. Mi pedig azon leszünk, hogy lehetőleg jó játékkal és főleg a továbbjutás kiharcolásával kiszolgáljuk a közönséget.

KM-KT

Szerettek volna halasztani...

A csütörtöki kupafellépés után negyvenkilenc órával bajnoki mérkőzés vár kemcseiekre. A hazai pályán szereplő egyesület szerette volna szombat helyett vasárnap játszani a Tiszakanyár elleni mérkőzést, ez azonban meghiúsult. A vendégek nem mentek bele a halasztásba, amit furcsálnak a házigazdák...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!