Sport

2014.04.15. 10:25

Éppen ez benne a szép...

Hatszáz kilométer és a Biatorbágy vár a Kemecsére az Amatőr Kupa első mérkőzésén.

Hatszáz kilométer és a Biatorbágy vár a Kemecsére az Amatőr Kupa első mérkőzésén. Matuska Szilveszter 1931 szeptemberében, a Kemecse szerdán készül „robbantani” – Biatorbágyon. A szabolcsi futballcsapat, persze ártatlan csínyre készül: az Amatőr Kupa elődöntőjében próbál kibabrálni a házigazdával. Legalábbis olyan eredményt kicsikarni a párharc első felvonásán, hogy a május 1-én esedékes visszavágón, az Ádámszki-legénység immár saját katlanjában kivívhassa a fináléba jutást. A végső összecsapást ugyanis közvetlenül a Magyar Kupa döntője előtt rendezik – a televízió közvetítések hála, ország-világ szeme láttára.

Mint azt korábban megpendítettük, a Pest megyei első osztályban érintett, pillanatnyilag harmadik helyen állomásozó Biatorbágy soraiban korább élvonalbeli labdarúgók szerepelnek, mégpedig Nico Szmiljanics és Nikolov Balázs személyében. Persze, rutinnak a másik oldalon sincsenek híján: éppenséggel a kemecseieknek is akad NB I-es, illetve második vonalbeli tapasztalattal felvértezett játékos. Nem is egy.

– Célunk egyértelmű: olyan eredményt kell elérnünk, hogy reális sanszunk maradjon a visszavágón a döntőbe jutás kiharcolására – nyomatékosította a hétközi oda-vissza hatszáz kilométeres túra előtt Ádámszki Róbert, a Kemecse játékos-edzője. – Egy biztos, mindenkinek száz százalékot kell nyújtani ahhoz, hogy megteremtsük magunknak azt a lehetőséget, ami keveseknek, sőt, valakinek soha nem adatik meg. Mármint azt, hogy továbblépés esetén a Magyar Kupa döntő előtt, több ezer ember előtt játszhatunk, ez pedig nyilván életre szóló élmény lenne...

Rendelkezünk bizonyos információkkal az ellenfélről, bár azt gondolom, a hazai csapat sem sokat tud rólunk, éppen ez benne a szép... Nem fogunk megijedni. Legalább egy gólt feltétlenül jó lenne szerezni, ha kettő sikerül, még jobb. Bízhatunk másban is... Bár szerdán játszunk, most még péntek doktorra sem volt szükség, hogy a keret teljes legyen.

A másik ágon Geresdlak SE–Pilisi LK-Legea párharcot tudnak le.

KM-KT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!