2014.04.04. 11:38
Kitették az irányjelzőt
Ha szombaton nyer a Kisvárda, megelőzi az NB II-es tabellán ellenfelét, a Szigetszentmiklóst.
Ha szombaton nyer a Kisvárda, megelőzi az NB II-es tabellán ellenfelét, a Szigetszentmiklóst.A tatabányai után két olyan mérkőzése következik a Kisvárda Master Goodnak, amelyen az NB II-es futballcsapat az alsóházból, tehát közvetlen riválisai közül kap ellenfelet.
– Egyelőre a jövő heti kozármislenyi mérkőzésünk még nem foglalkoztat, maradnék a Szigetszentmiklós elleni hazai meccsnél – utalt a szombaton 16.30-kor kezdődő fellépésre Révész Attila, a 12. helyen álló várdaiak szakmai igazgatója.
– Már csak azért is, mert győzelem esetén nagy lélektani előnybe kerülnénk, hiszen sikerülne megelőznünk ellenfelünket. Tudjuk, hasonlóra készül a Szigetszentmiklós is, és Tatabányán láttuk, hogy milyen is az, amikor ellenfelünk az életéért küzd. Ezúttal másabb stílusú csapattal találkozunk, olyannal, amelyben több az erősebb fizikumú játékos. A Szigetszentmiklós bő keretből álló, jó labdarúgóból alkotta csapat, megítélésem szerint a tabellán jóval előrébb lenne a helye.
(A teljes cikk a www.kelet.hu oldalon és a Kelet-Magyarország 2014. április 5-i számában.)