Sport

2014.04.10. 07:36

Rajtra éhes ralikrosszozók

A hét végén a RabócsiRingen már hangolhatnak ralikrosszozóink a húsvéti, máriapócsi bajnoki nyitányra.

A hét végén a RabócsiRingen már hangolhatnak ralikrosszozóink a húsvéti, máriapócsi bajnoki nyitányra. Az hét fordulóból álló pontvadászat első megmérettetésére készülnek a Supercars kategória elmúlt évi dobogósai, a bajnok Harsányi Zoltán (RXC Technics Motorsport kft. Mitsubishi Lancer EVO V), a második Kárai Tamás (Racing-Com kft. Skoda Fabia) és a bronzémes Mózer Attila (Nyirád Motorsport kft. Skoda Fabia).

A címvédő, immár nyolcszoros bajnok Harsányi Zoltán idei sikere esetén megdöntheti Kotán Péter eddig csúcsát, aki szintén nyolc bajnoki aranyt tudhat magáénak.

- Már én is várom a rajtot, remélem jó kis verseny lesz majd Máriapócson, hiszen a rajtlistát nézve több mint tucatnyian vágunk majd neki a szezonnak. Mint mindig, most is győzni szeretnék, és pluszmotivációt ad az a tény, hogy megdönthetem Kotán Peti bajnoki csúcsát. Egyelőre a régi autóval kezdünk, de remélhetőleg hamarosan kész lesz az új EVO 10-es autó- tudatta a bajnok.

Az egyik nagy rivális az a Kárai Tamás, aki idén is két vasat tart a tűzben, hiszen a ralikrossz mellett címvédőként az autókrossz Európa-bajnokság futamain is elindul.

– Az autón a szokásos apróbb módosítások mellett nem változtatunk lényegeset, ugyanolyan paraméterekkel vágunk neki a szezonnak, mint tavaly. Mivel az autokrossz EB miatt ralikrosszban nem tudok midnek fordulóban rajthoz állni, a bajnoki címet nem tűztük ki célul. Szeretnék majd minél eredményesebb szerepelni és részesei lenni remek, közönségcsalogató versengéseknek - fogalmazott Kárai Tamás.

A nyíregyházi Mózer Attila tavaly a harmadik, tavalyelőtt a második helyen zárt az összesítésben. Idén?

- Szeretnék előrelépni, a dobogós helyezések közül az első még hiányzik, ezt szeretném megszerezni. Azt szeretném, ha a versenyek után nekem a fülig érjen, Harsányinak és Kárainak pedig lefelé görbüljön a szája. A legfontosabb ez, hogy jó versenyeket vívjunk, kerüljenek el bennünket a technikai hibák, a sérülések és a közönség remekül érezze magát. Az autó váltójában két tengely eltörött, ezt kell pótolni, amúgy nagy beruházást nem kap a Skoda - nyilatkozta amolyan mózeresen a remek pilóta.

A nyitányon a jelenlegi állás szerint közel húszan indulnak majd a SuperCarsban. A már megszóltak és megszólított Kotán Péter mellett Vass Zoltán (RXC Technies Motorsport, Mitsubishi), Fekete Zoltán (School Team Hungary, Mitsubishi, illetve a Közép-európai Zóna Trófea küzdelmeiben is induló osztrák Höller Alois (Ford Focus), Ekker Tristan (Volkswagen), Eder Gerald (Skoda ) és a szlovák Juraj Balaž (Mitsubishi) is okozhat majd meglepetést.

 

Ralikrossz: Az idei, hazai versenyek

1. Április 20-21: OB + Zóna ZT+OB Máriapócs

2. Május 17-18: OB+ European Challenge Nyirád Nyirád Motorsport Kft.

3. Május 8-9: Oláh-Gumi Ralikrossz és drift bajnoki fesztivál RabócsiRing

4. Június 21-22: OB+Zóna ZT Fuglau (Ausztria)

5. Július 12-13: OB Nagydobos

6. Szeptember 6-7: OB + Zóna ZT KakucsRing

7. Október 4-5: OB Nyirád

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!