Sport

2014.08.11. 16:32

Amikor örömteli a vonatozás!

Nyíregyháza - Csábi József szerint szerencséjük is volt Kispesten, de tettek ezért.

Nyíregyháza - Csábi József szerint szerencséjük is volt Kispesten, de tettek ezért.

Ritkán ül vonatra Csábi József, ám hétfőn ezt örömmel tette. Szombaton a Szpari bravúros győzelmet aratott Kispesten, a mester pedig emiatt megváltoztatta a vasárnapi programot.

- A meccs előtt tettem egy meggondolatlan kijelentést, miszerint ha nyerünk a Honvéd ellen, akkor elmarad a vasárnapi edzés. Így utólag persze nem bánom, mert értékes három ponttal lettünk gazdagabbak  - tudatta olvasóinkkal a vonatozás miértjét Csábi József.

Visszakanyarodva a szombati találkozóra, a Szpari kerete nagyot változott a paksi találkozóhoz képest. Vajon a vereséget hozó hazai meccsen mutatott teljesítmények miatt, vagy mert másokat is szerettet volna "élesben" látni Csábi József.

- Nem a teljesítmények miatt voltak változások a keretben, elsősorban azért, mert egy teljesen más meccs elé néztünk, amelyen más erényeket felmutató játékosokra volt szükség. Így utólag már okosak lehetünk,de szerencsére bejött a váltás - így Csábi József.

Az első félidőben a Honvéd számos helyzetet elpuskázott, a Szpari pedig láthatóan a stabil védekezésre állt rá. Vajon mikor érezte Csábi József, hogy ebben a meccsben bizony benne van még a győzelem is?

- Az első félidő derekán már arra gondoltam, hogy ebből többet is kihozhatunk a mérkőzésből mint egy pont. A szünetben ezt hangsúlyoztam ki, kértem a játékosokat, hogy továbbra is nagyon figyeljenek a védekezésre és igyekezzünk hatékony kontrákat indítani. Be is jött, mert a szünet utáni két nagy helyzetből egyet értékesíteni tudtunk.

Szerencsénk is volt szombaton, ám tettünk is azért, hogy így legyen – vélekedett a Szpari vezetőedzője. Szünetben ismét kettős cserét hajtott végre Csábi József, ám ismét kényszerből.

- Jánvári Gabi az első félidő vége felé jelezte, hogy megsérült, Lázár Bence pedig egy ütés utáni rosszullétre panaszkodott. Így aztán idő előtt változtatnom kellett. A vezetésünk után Sándor Pistával a középpályát akartam stabilizálni, ám a kiállítás miatt másként döntöttem, és Póti Krisztián ment be a védelem tengelyébe. Szerencsére minden jól sült el. Nagyon jól esett az, hogy amikor jöttek le a pályáról a fiúk, a játékoskijáróban a honvédosok is megtapsolták őket.

– A mi szurkolóinkról újfent csak elismerően tudok nyilatkozni. Lelkes buzdításukkal nagyon sokat segítettek a csapatnak, ismét köszönet jár érte - így Csábi József.

Visszatérve a vasárnapi pihenőre, rá is fér a csapatra, hiszen ez a hét kemény lesz. Szerdán a kupaszereplést is megkezdi a Szpari, mégpedig a megyei bajnokságban szereplő Kalocsa vendégeként. A meccs nem a paprikavárosban lesz, ott felújítják a pályát, ezért Miskén mérkőznek majd a csapatok. Szombaton pedig újra bajnoki, az eddig makulátlan mutatóval bíró Videoton látogat majd Nyíregyházára.

KM-ML

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!