Sport

2015.09.23. 18:36

Feczkó Tamásnak még mindig ízlik a szatmári

Mátészalka - Feczkó Tamás szívének oly kedves környékre látogatott. Jelen esetben Mátészalkára, ahol a Magyar Kupa meccsre volt hivatalos.

Mátészalka - Feczkó Tamás szívének oly kedves környékre látogatott. Jelen esetben Mátészalkára, ahol a Magyar Kupa meccsre volt hivatalos. A Balmazújváros NB II-es futballcsapatának nyíregyházi illetőségű edzője „egy házzal odébb”, Nagyecseden – máig emlegetett – fényes sikerek aratott, legnagyobb durranásként a harmadik vonalban bajnoki címhez segítette a szatmári csapatot.

Azóta, persze történt egy, s más. Szerdán például már ellenfélként próbált kibabrálni a megyei első osztályban szereplő házigazdával. A hajdúságiak számára kifizetődőnek bizonyult, hogy meglehetősen bő keretet foglalkoztatnak, az eddig ritkán bevetett játékosok bizonyították: ebben az összetételben is jobbak. A csendesen csordogáló meccsen a vendégek pontosabban tették a dolgukat, mivel már a szünetig két gólt szereztek, gyakorlatilag nem maradt vitás kérdés a folytatásra. Persze, ez a realitás: nem véletlen a két osztálynyi különbség. Magyarán erősebb gárdával szemben vérzett el az MMTK.

KM


Magyar Kupa: országos főtábla, 2. forduló

Mátészalkai MTK–Balmazújváros 0–5 (0–2)

Mátészalka, 250 néző, v.: Kátai.

Mátészalka: Pindzsula P. – Botos D. (Drabik M., 59.), Docsa I. (Petrohai G., a szünetben), Rézműves F., Magyari M., Kocsán G., Sarkadi G., Botos A., Stef, Szántó Z., Petrohai M. (Batizi-Pócsi N., 77.). Edző: Siska Attila.

Balmazújváros: Gazsi T. – Pataki Zs., Bódis I., Vachtler Cs., Bakos B., Virág A., Hadházi D., Zsiga E. (Istenes E., 60.), Viscsák Gy., Vajda S. (Pintér N., 54.), Fekete Á. (Belényesi M., 65), Edző: Feczkó Tamás.

Gól: Fekete Á. (23.), Viscsák Gy. (44. és 79.), Belényesi M. 71.), Pintér N. (84.)Siska Attila: – Aki csodát várt, csalódott, elvégre mégis csak egy proficsapat játszott egy amatőrrel. Elégedett vagyok a fiúkkal, mert volt tartásuk, és nem vallottak szégyent.

Feczkó Tamás: – Gratulálok a hazaiaknak, mert nagyon jól és szimpatikusan játszottak, amíg bírták erővel. Mi pedig örülünk at öt szerzett gólnak és a továbbjutásnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!