Sport

2016.03.14. 12:06

Ketten is az élmezőnyben végeztek

Nyíregyháza - Káplár János és Kerekes Dóra is jó eredménnyel és csapatban szerzett éremmel zárt az aradi Európa-kupán.

Nyíregyháza - Káplár János és Kerekes Dóra is jó eredménnyel és csapatban szerzett éremmel zárt az aradi Európa-kupán.

Három nyíregyházi atléta képviselte a magyar színeket a romániai Aradon, történelmi környezetben, a vértanúk emlékművének szomszédságában rendezett dobó Európa-kupán, amelyen felnőtt és utánpótlás korosztályban rendeztek versenyeket.

A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői közül a diszkoszvető Káplár János érte el a legjobb eredményt, ő az U23-asok között ért el negyedik helyezést 56.31 méteres eredményével. Ugyanebben a korcsoportban és versenyszámban, a nők között Kerekes Dóra lett ötödik, miközben másfél méterre megközelítette egyéni legjobbját.

A felnőtt súlylökők között Kerekes László nem tudta megközelíteni eddigi legjobbját, és három érvényes, közel egyforma eredménnyel a 14. helyen zárt.

Egyéniben az olimpiai bajnok kalapácsvető, Pars Krisztián szerezte a magyarok egyetlen aranyérmét, ám külön értékelték a csapatteljesítményeket is, és a pontverseny alapján az U23-as nők elsők, a férfiak pedig másodikok lettek, így Kerekes Dóra arany-, Káplár János pedig ezüstéremmel térhetett haza.

Dobó Európa-kupa, Arad

A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzőinek eredménye

Felnőtt férfiak

Súlylökés: 14. Kerekes László 15.98.

Utánpótlás (U23) férfiak

Diszkoszvetés: 4. Káplár János 56.31.

Utánpótlás (U23) nők

Diszkoszvetés: 5. Kerekes Dóra 51.08.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!