Sport

2017.12.13. 10:45

Mint egykor az Aranycsapat: 4–2 a félidőben

Nyíregyháza - Miként többször az alapszakaszban, a szoros végjátékot Debrecenben is megnyerte a nyíregyházi juniorcsapat.

Nyíregyháza - Miként többször az alapszakaszban, a szoros végjátékot Debrecenben is megnyerte a nyíregyházi juniorcsapat.

A jelek szerint nyerni jár a debreceni Oláh Gábor utcai csarnokba a Nyíregyházi Sportcentrum KA juniorcsapata, amely tavasszal abban a létesítményben szerezte meg az országos bajnoki címet, kedden pedig ugyanott biztosította az alapszakasz elsőségét azzal, hogy a keleti csoportdöntőben 64–62-re legyőzte a házigazda DKA csapatát. A részelsőségnél is fontosabb, hogy Boczkó Ádám edző csapata négy győzelmet és két vereséget vihet magával a folytatásra, amikor a nyugati ág első négy helyezettjével mérkőzik a felsőházi rájátszásban az országos döntőbe jutásért.

Az utolsó mérkőzésen aratott győzelem fényét emeli, hogy a palánk alatt meghatározó Bolden Immanuel sérülés miatt ezen a mérkőzésen sem játszhatott, a Debrecen viszont bevetette a 208 centis nigériai Ekene Omenakát, aki a hétvégi NB I C csoportos felnőttmeccsen 38 pontot dobott a DEAC U23-as csapatában az Alba Fehérvár második csapatának. Ezúttal huszonegyig jutott, de nem az volt a nyerő, mert a remek csapatteljestíményt nyújtó nyíregyháziak a második félidő elején szemvillanás alatt eltüntették kilencpontos hátrányukat, onnantól kiélezett lett a meccs, amelyet a negyedik etap elején kipontozódott korosztályos válogatott Mokánszki Máté nélkül is meg tudott nyerni a vendégcsapat.

Talán a többfrontos bevetésnek is köszönhető (a csapat idősebb játékosai a felnőtt és az U20-as, a kisebbek az U20-as, a még kisebbek a kadett korosztályban is szerepelnek), hogy szinte minden meccsen akadt hiányzó. A legtöbb Szegeden, ahol azért szenvedett kis különbségű, fájdalmas vereséget az NYSC, mert azt az eredményt viszi magával a folytatással. Öt per egyes mutatóval pedig már tényleg lehetne készülni az országos döntőre, így viszont úgy állnak a nyíregyháziak, mint az Aranycsapat az évszázad futballmeccsén Londonban: 4–2 a félidőben...

– Talán csak az első mérkőzéseken fordult elő, hogy valamennyi játékos a rendelkezésre állt, utána mindig akadt egy vagy két hiányzó, ez tényleg megnehezítette a dolgunkat – értékelte a csapat mögött hagyott szakaszt Boczkó Ádám edző. – Sok szoros meccset játszottunk, hétszer is öt pontnál kisebb különbséggel nyertünk és csak egy kiélezett végjátékot veszítettünk el, Szegeden. Cseppet sem bánom, hogy ennyi szoros mérkőzést játszottunk, mert az országos döntőben ilyenekre lehet számítani, és lesz bőven tapasztalatunk benne. Persze olykor szerencsénk is volt, de nemcsak azon múlott, a játékosok nagyon szépen megoldották ezeket a szituációkat.

Két éve nagyjából ugyanez a csapat a második lett a kadett országos döntőben úgy, hogy a felsőházba győzelem nélkül, hat vereséget vitt magával. A mostani 4/2-es mutató mire jogosítja fel a csapatot?

– Nem lehet párhuzamba állítani ezt a két sorozatot, de azért egyfajta fejlődést mutat a két eredménysor – mosolygott Boczkó Ádám. – A célunk még mindig az, hogy jussunk be az országos döntőbe, lehetőleg keresztjáték nélkül. Ott pedig apróságok dönthetnek, ki lehet fogni rossz napot, ami az egész évet romba döntheti, de azért dolgozunk, hogy velünk ne történjen meg hasonló.

A bajnokság felsőházi rájátszása februárban folytatódik, a nyugati ágról az Alba Fehérvár, a Vasas, a Falco és a Pécs csatlakozik a keletről továbbjutott Nyíregyházi Sportcentrum, Debrecen, Budapesti Honvéd, Szedeák kvartetthez.

Juniorbajnokság: Fiú kiemelt alapszakasz, Keleti csoport

Elite Basket–Nyíregyházi Sportcentrum KA 74–78 (20–22, 19–19, 18–14, 17–23)

NYSC KA: Vaskó 18/9, Pollák B. 24/9, Mokánszki 8, Sitku M. 14/6, Bolden 14. Csere: Nagy D., Sipos T., Bíró B., Kurucz Á.

Nyíregyházi Sportcentrum KA–Kaszások Akadémia 109–86 (28–22, 31–21, 28–17, 22–26)

NYSC KA: Vaskó 15/6, Pollák 11, Mokánszki 15/3, Sitku M. 15, Bolden 31. Csere: Sipos T. 9/3, Nagy D. 2, Bíró B. 3, Kurucz Á., Hengsperger 8, Bodnár B., Papik.

Nyíregyházi Sportcentrum KA–Szolnoki Sportcentrum 104–58 (25–15, 27–11, 23–15, 29–17)

NYSC KA: Pollák 13/3, Sipos T. 21/9, Nagy D. 11, Mokánszki 14, Sitku M. 16. Csere: Bíró B. 10, Kurucz Á. 4, Hengsperger 9/3, Bodnár B. 6, Bogár.

MAFC–Nyíregyházi Sportcentrum KA 74–78 (20–18, 20–20, 20–18, 14–22)

NYSC KA: Vaskó 14/9, Pollák 23/6, Mokánszki 14, Sitku M. 13/9, Bolden 8. Csere: Sipos T. 6/6, Bíró B., Nagy D.

Bp. Honvéd–Nyíregyházi Sportcentrum 94–62 (22–11, 29–21, 24–14, 19–16)

NYSC KA: Vaskó 5/3, Sipos T. 8/6, Mokánszki 11/3, Sitku M. 18/12, Bolden 6. Csere: Nagy D. 6, Seamus 6, Kurucz Á., Bodnár B., Hengsperger, Papik 2.

Nyíregyházi Sportcentrum–Szedeák 72–70 (17–15, 18–24, 18–15, 19–16)

NYSC KA: Vaskó 11/6, Sipos T. 3/3, Nagy D. 10/6, Sitku M. 15/3, Bolden 31. Csere: Seamus, Bodnár B., Bíró B. 2, Kurucz Á., Hengsperger.

Nyíregyházi Sportcentrum KA–Debreceni KA 104–97 (22–22, 22–17, 33–26, 27–32)

NYSC KA: Vaskó 24/9, Nagy D. 3/3, Mokánszki 24/3, Sitku M. 17/6, Bolden 26. Csere: Sipos T. 2, Bíró B. 3/3, Seamus, Kurucz Á., Hengsperger 3/3, Bodnár B. 2, Papik.

Kaszások Akadémia–Nyíregyházi Sportcentrum 85–90 (25–25, 21–25, 23–14, 16–26)

NYSC KA: Vaskó 13/12, Nagy D. 3, Mokánszki 30/12, Sitku M. 20, Bolden 20. Csere: Seamus 2, Sipos T. 2, Kurucz Á., Hengsperger.

Szedeák–Nyíregyházi Sportcentrum 81–75 (17–23, 22–18, 19–15, 23–19)

NYSC KA: Vaskó 21/9, Kurucz Á. 6/6, Seamus 5/3, Mokánszki 15, Sitku M. 24. Csere: Sipos T., Bodnár B. 4, Hengsperger, Papik.

Szolnoki Sportcentrum–Nyíregyházi Sportcentrum 70–88 (20–23, 17–17, 10–27, 23–21)

NYSC KA: Vaskó 9, Pollák B. 7, Sipos T. 2, Mokánszki 22, Sitku M. 31. Csere: Seamus 6, Kurucz Á., Nagy D. 5/3, Hengsperger, Bodnár B. 2, Papik 4.

Nyíregyházi Sportcentrum KA–Elite Basket 90–55 (26–14, 24–14, 25–7, 15–20)

NYSC KA: Vaskó 7/3, Pollák B. 9/3, Seamus, Mokánszki 19/3, Sitku M. 32. Csere: Sipos T., Nagy D. 5/3, Bodnár B. 10, Hengsperger 6/3, Kurucz Á., Papik 2.

Nyíregyházi Sportcentrum KA–MAFC 73–69 (20–21, 19–17, 17–12, 17–19)

NYSC KA: Vaskó 20/9, Pollák B. 12/3, Nagy D. 4, Mokánszki 7/3, Sitku M. 21/3. Csere: Seamus 2, Bíró B., Bodnár B. 7/3, Kurucz Á., Hengsperger.

Nyíregyházi Sportcentrum KA–Bp. Honvéd 68–67 (19–16, 21–18, 20–16, 8–17)

NYSC KA: Vaskó 4/3, Pollák B. 10/3, Nagy D. 10, Mokánszki 20/6, Sitku M. 21. Csere: Sipos T. 3/3, Bodnár B.

Debreceni KA–Nyíregyházi Sportcentrum KA 62–64 (20–13, 16–14, 15–20, 11–17)

NYSC KA: Vaskó 13/6, Pollák 15/6, Nagy D. 10/3, Mokánszki 11/6, Sitku M. 7. Csere: Sipos T. 4/3, Bodnár B., Seamus 4, Bíró B.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!