Sport

2018.10.03. 15:22

A bajnok győzelemmel búcsúzna

Máriapócs - Kárai Tamás az Európa-bajnoki sorozaton öregbíti a hazai rali­krossz hírnevét.

Máriapócs - Kárai Tamás az Európa-bajnoki sorozaton öregbíti a hazai rali­krossz hírnevét.

Hatból öt elsőség és egy második hely – ez nem semmi! Ezt produkálta Kárai Tamás a ralikrossz országos bajnokság hat futamán a Supercars kategóriában. A pontvadászat zárása a hét végén lesz a máriapócsi RabócsiRingen. Az említett mutatók alapján a túrkevei kiválóság már bajnokként érkezik. Ez persze nem jelenti azt, hogy hátradőlne az Audi A 1-ben. Nem bizony.

Szeretne egy jót autózni

– A legfontosabb az , hogy egy jót autózzak és mint mindig, most is szeretnék az élen végezni – kezdte érdeklődésünkre Kárai Tamás. – Néhány módosítást csináltunk az autón, azokat szeretnénk tesztelni, finomítani, megfelelően beállítani.

Kárai Tamás is kemény szezont zár, hiszen a hazai bajnokság mellett az Európa-bajnoki sorozatban is indult és helyt állt az igen erős mezőnyben.

– Rengeteget tanultunk és nagyon sokat tudtunk előrelépni a kontinensbajnoki futamokon – kezdte a nemzetközi szereplését értékelni a pilóta. – Sok mindenben, így a pályában, a nyomvonalban fejlődtünk a tavalyi szezonhoz képest. Az eredmények lehettek volna kicsit jobbak, kicsit szerencsésebbek. Tudjuk, hogy hova kell nyúlnunk, nem állunk meg az utolsó versenyt követőn sem. Keményen fognak dolgozni a fiúk és készülünk a következő szezonra.

Parádés rigai elődöntő

Kárai Tamás a nemzetközi mezőnyben öregbíti a honi ralikrossz hírét. Az Eb utolsó, rigai futamán például az egyik elődöntőt úgy nyerte meg, hogy rajthiba miatt büntető jokerkört kapott. Ez azt jelentette, hogy a többieket lekörözve nyert.

– Kemény volt, jó volt, ám akadtak gondjaink vasárnap. Sajnos, már nem volt meg az autónak a teljesítménye ahhoz, hogy a döntőbe kerüljek – így, szerényen a remek pilóta.

Ralikrossz: A bajnoki zárófutam menetrendje RabócsiRingen

Október 6. szombat

9–9:25: 1. edzés amatőr

9:25–10:35: 1. edzés RNOB

10:50–11:15: 2. edzés amatőr

11:15–12:25: 3. edzés RNOB

12:40–13:30: 1.kvalifikációs futam amatőr

13:30–15:50: 1. kvalifikációs futam RNOB

15:50–17:30: 2. kvalifikáció RNOB (JK, SD, AD, MX5, MK)

17:30–18:20: 2. Kvalifikációs futam amatőr

Október 7. vasárnap

8:30–9: 2. kvalifikációs futam RNOB (STC, S1600, SC)

9:15–10:05: 3. kvalifikációs futam amatőr

10:05–12:25: 3. kvalifikációs futam RNOB

13:–14:20: elődöntő futam RNOB

14:20–14:45: elődöntő futam amatőr

15:–16:10: döntő RNOB

16:10–16:30: döntő amatőr

RNOB: a profi bajnokság

ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!