Sport

2018.10.19. 11:42

Kék Cápák - Idegenben is hasonlóan!

Nyíregyháza - A Blue Sharks győzelem után készül az idegenbeli bajnokira.

Nyíregyháza - A Blue Sharks győzelem után készül az idegenbeli bajnokira.

A nyíregyházi kosarasok a Vasas legyőzése után, pénteken 19.15-kor az MTK otthonában folytatják a bajnokságot.

– Ha idegenben ugyanazt a lelkes játékot tudjuk nyújtani, mint a Vasas ellen, akkor nem lehet probléma – vezette fel a találkozót Siska János, a Cápák vezetőedzője. – A védekezés mellett a lepattanózásban is sokat javultunk, ezek mind az akaraton múlnak, hiszen a tudása megvan a fiúknak. Azt várom a csapattól, hogy megmaradjon a lendületük.

Az MTK négy forduló után még nyeretlen a bajnokságban, igaz, egy meccset leszámítva szoros vereségeket szenvedett.

– Főleg hazai pályán erősek – reagált a tréner. – Van egy-két rutinos játékosuk, de inkább fiatalok alkotják a keretüket. Oda kell rájuk figyelni, de mindenképpen győzni szeretnénk.

A Blue Sharksnak már csak azért sem lesz könnyű dolga, mert Tóth Gergely sérüléssel bajlódik, Kayel Locke után pedig Czura Attila is lebetegedett.

MK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!