Sport

2018.10.12. 12:02

Kisvárda Master Good SE - Nagyszerű Váctól kaptak ki

Kisvárda - Kielemezték az ellenfél játékát, mégis sokat hibáztak védekezésben.

Kisvárda - Kielemezték az ellenfél játékát, mégis sokat hibáztak védekezésben.

Szerdán, a bajnokság hatodik fordulójában egy szikrázóan kemény mérkőzésen Vácon elszenvedte szezonbeli első vereségét a Kisvárda Master Good SE. A mérkőzés után Vlatko Djonovics értékelte a találkozót.

– Az első félidőben nagyon gyengén védekeztünk, a Vác főleg az elején szétszedte a falunkat, mi ettől sokkal jobbak vagyunk. Nagyon rosszul oldottuk meg az egy-egy elleni szituációkat, pedig egész héten erre készültünk. Kielemeztük, láttuk mit tudnak, mit játszanak támadásban, de több játékosunk is hibázott a védelemben. Egyáltalán nem vagyok elégedett. A második játékrészben valamivel jobban összeállt a védelem, de természetesen itt is túl sok hibát követtünk el.

Bejött a kapuscsere

– Néha egész jól játszottunk támadásban, de a játékvezetők többször rosszul fújtak. Például elég sokszor kaptunk két percet és ítéltek ellenünk hétméterest.

– A mérkőzés első félidejében kapust kellett cserélnünk. Ha valaki nem kezdi jól a mérkőzést, változtatni kell. Betti az első öt mérkőzésen nagyon jól védett, most azonban változtatnom kellett és szerintem Weronika egész jól oldotta meg a rábízott feladatot. Most a Vác egy góllal többet szerzett és így ők nyertek. Nem szégyen kikapni tőlük, hiszen nagyszerű csapatot alkotnak, megmutatták ezt a Siófok és a Dunaújváros ellen is – összegzett Vlatko Djonovics.

A Kisvárda bajnoki mérkőzésen legközelebb október 28-án a Siófokot fogadja. Addig sem unatkoznak azonban Pásztor Bettináék, hiszen jövő szerdán a Magyar Kupa 3. fordulójában a nyíregyházi Vajda Lucát is soraiban tudó NB I./B-s Szent István SE vendégei lesznek.

Kézilabda: női NB I.

További eredmények: Ferencváros–Debrecen 38–27 (20–17), Győr–Békéscsaba 47–23 (22–9), Eger–Siófok 11–31 (7–13)

A bajnokság állása:

1. Győr 7 7 – – 268–181 14

2. Ferencváros 7 7 – – 237–154 14

3. Siófok 6 5 – 1 184–125 10

4. Kisvárda 6 3 2 1 154–136 8

5. Vác 6 4 – 2 183–168 8

6. Érd 5 4 – 1 157–145 8

7. Fehérvár 5 2 1 2 127–132 5

8. MTK 6 2 – 4 160–177 4

9. Debrecen 5 1 1 3 132–159 3

10. M.óvár 5 1 – 4 112–136 2

11. Debrecen 6 1 – 5 144–176 2

12. Budaörs 5 1 – 4 140–176 2

13. Békéscsaba 7 1 – 6 169–252 2

14. Eger 6 – – 6 126–180 0

BB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!