Sport

2018.10.13. 10:33

Lelátóval is gazdagodott a Bánki

Nyíregyháza - A középiskola defibrillátort is kapott, valamint a szabadtéri kosárlabda-pályáját fejlesztették.

Nyíregyháza - A középiskola defibrillátort is kapott, valamint a szabadtéri kosárlabda-pályáját fejlesztették.

A Nyíregyházi Kosárlabdát Szeretők Közhasznú Sportegyesülete egy évvel ezelőtt szabadtéri kosárlabdapályákat hozott létre a Bánki Donát középiskolában, most ezek a pályák egy 450 férőhelyes lelátót és pályavilágítást kaptak, emellett egy defibrillátorral is gazdagodott az iskola.

Fontos az egészség megőrzése

– A sport az egyetlen ágazat, amivel az egészségünket meg tudjuk őrizni, ezért nagyon fontos, hogy közelebb tudjuk hozni a fiatalokhoz. Nemcsak a sportolni vágyókat, hanem a sportszerető közönséget is ki tudjuk szolgálni. Hiába vannak támogatások, ha nem oda érkezik, ahova kell, és nincsenek olyan szakemberek, akik ezt meg tudják valósítani, akkor a fejlesztések nem jöhetnének létre – szólt dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára többek között Balogh Bélához, a NYIKSE elnökéhez.

– Nyíregyháza jó példát mutat, hiszen a csapatsportágak jól használják fel a TAO-t, olyan lelkesedéssel teli vezetők állnak az egyesületek élén, akik nemcsak jó ötletekkel állnak elő, hanem meg is valósítják azokat – ezt már dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő mondta.

A szakképzést is népszerűsíti

– Nem csupán a sportágat fogja népszerűsíteni, hanem a szakképzést és a várost is – beszélt az új létesítményről Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere. – Ha valaki élsportoló lesz, annak nagyon fogunk örülni, de a lényeg, hogy minél többen sportoljanak és a jövő generációja is egészséges legyen.

– A nagyvállalatok számára a számos elvárt kompetencia mellett az a legfontosabb, hogy tudjanak az emberek együttműködni. Ennek eléréséhez a sport a legjobb eszköz – fejtette ki véleményét Gurbánné Papp Mária, a Szakképzési Centrum főigazgatója.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!