Tengerentúli élmény Európában

London – Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, Mary Poppins – Guy Ritchie klasszikus filmjében, a Blöffben így mutatja be Londont az Avi nevű karakter. Anglia fővárosa persze korántsem ennyiből áll és nem is olyan rossz, mint ahogy a gengszterfőnök leírja. Pláne akkor nem, ha egy sportrajongó átélhet egy showműsornak is beillő és annak minden körítésével fűszerezett amerikaifoci-meccset.

Nálunk is népszerű a sport

A hazánkban is egyre népszerűbb sportág csúcsát jelentő tengerentúli profi bajnokság, azaz az NFL vezetői már több mint tíz éve felismerték, hogy Európában is vevők az emberek egy kis „amerikai érzésre”, ezért a korábbi bemutatók után 2007-ben már alapszakasz-meccset rendeztek Londonban, azóta minden évben így tesznek, ráadásul egy szezonban többször is elhozzák az őrületet.

A 2018-as idényben többek között a Los Angeles Chargers–Tennessee Titans mérkőzés is az „áthelyezettek” közé került, így a két csapat október 21-én a Wembleyben csapott össze egymással. A 133 méter magas stadionnak már a puszta látványába is beleborzong az ember, az érzést csak tovább fokozza a létesítményt körülvevő, a mérkőzést reklámozó óriásplakátok, és a főeseményre hangolódó embertömeg.

Színpompás kavalkád

A kilátogatóknak egy percig sem kellett unatkozniuk, egész napos programban részesültek. A szervezők már négy órával a kezdés előtt várták „tailgate-elni” a szurkolókat, vagyis a meccs előtti sütögetés, sörözés, labdázás sem maradt el. A fanatikusok próbára tehették magukat, milyen ügyesen dobnak vagy rúgnak célba a tojásfocival, mekkora erővel képesek egy bábuval ütközni, ha megéheztek, a több mint húsz büfés kocsi valamelyikénél csillapíthatták étvágyukat hamburgerrel, sült krumplival, hot-doggal, burritóval, esetleg mexikói módra elkészített marhabordával. A kevésbé aktívak a színpadra érkező legendás játékosok és edzők beszélgetéseit hallgathatták, a helyenként hirtelen táncra perdülő pompomlányokat csodálhatták, vagy a monumentális méretű ajándékboltban válogathattak kedvükre a kedvenc csapatuk mezeiből.

A legtöbben persze már eleve harci díszben érkeztek, ahány csapat, annyiféle felszerelésbe, sőt, magyar válogatott mezbe öltözött szurkolóval is lehetett találkozni. Ez is mutatja, hogy egy ilyen esemény nem csupán a két jelenlévő csapat szimpatizánsait, hanem a szimplán sportágért rajongókat is megmozgatja.

A rendezvény személyzete kimerítette a lazaság fogalmát, a biztonság ugyanakkor óriási volt, a stadionnál a be-, és kiléptetés is profi módon szervezett.

A Wembleyben helyet foglalva is a méretek ragadják meg először az embert: 84 ezer szurkoló foglalta el a világ egyik legikonikusabb sportlétesítményét. A dobosok, a táncoslányok és a kivetítőn mutatott kisfilmek is fokozták a hangulatot, a „hidegrázós” amerikai himnusz mellett abban is volt valami megindító, ahogy nagyjából 50 ezren arra kérik énekükkel az Istent, hogy óvja meg a királynőt.

Otthonossá tették nekik

Az Európában elterjedt szurkolói nóták nem jellemzőek az amerikai futballban, ettől függetlenül minél nagyobb zajkeltésre biztatják a hazai csapat drukkereit, amikor az ellenfél támad. Így volt ez ebben az esetben is, amikor a majdnem kilencezer kilométert utazó Los Angeles-iek számítottak a vendéglátónak. A szervezők igyekeztek a Chargers oldalára állítani a semleges nézőket, valamint a stadionon belüli körítés is a tényleges hazai meccseik mintájára készült. Mindezt tökéletesen megvalósították, a látványos megoldásokkal és touchdownokkal tarkított meccset nagy izgalmak után a Chargers nyerte meg 20–19-re.

– Hamburger, Philip Rivers, sör, jó kaja, futballidő, NFL – az én olvasatomban ilyen volt London.

- Molnár Krisztián -