Kirakatban

Pajor-Gyulai László

Cseppet sem túlzás a Sopron Basketet a magyar női kosárlabda kirakatcsapatának nevezni. Több évtizedes építkezésnek köszönhetően jutott el odáig a klub, hogy esztendők óta Európa legjobbjai között emlegetik, a kontinensen egyeduralkodó orosz Je­katyerinburg mögött ott találjuk az első háromban. Erre bizonyság a legmagasabban jegyzett sorozat, az Euroliga, amelynek az utóbbi négy kiírásában a csapat háromszor is bejutott a négyes döntőbe, a hiányzó egyben azért nem, mert akkor a koronavírus félbeszakította az idényt.

A soproniak most is nagyszerűen rajtoltak el október elején itthon és a nemzetközi porondon, pedig volt okuk az aggodalomra. Sérült kulcsjátékosok, az elhúzódó WNBA-idény miatt a tengerentúlon ragadt légiósok hiányoztak a keretéből, ám előléptek a háttérből olyan fiatalok, mint például Varga Alíz, akikkel így is szárnyalni tudott a csapat. Senki sem hitte volna, hogy éppen december elején kerül a Sopron roppant mélynek tűnő gödörbe, amikor már minden meghatározó kosaras Gáspár Dávid vezetőedző rendelkezésére áll, és lényegében teljesé válik a keret.

A novemberi Európa-bajnoki selejtezők idején az amerikai játékosok szusszanhattak egyet, frissülhettek, amire szükségük volt, hiszen számukra alig hagy pihenőt a sportág sűrű programja. Ők az ősz derekától Európában pattogtatnak, majd azonnal mennek haza a WNBA-be, sokuk érdekelt volt a tokiói olimpián is, de a többiek sem lazsálhattak. A Sopron két szerb légiósa vagy a franciákat erősítő Gabby Williams a nyáron előbb az Európa-bajnokságon, majd az olimpián játszott pihenés helyett, azaz a külföldiek cseppet sem erőtől duzzadva, feltöltött akkumulátorokkal érkeztek vissza a klubhoz. Ez igaz persze az összes európai élcsapatra, amelyekben a legjobb játékosok tömörülnek, de különösen áll a soproniakra, akiknél a vetélytársakhoz képest kevesebb a hazai kosaras a kulcsemberek között.

A magyar bajnok a mögöttünk hagyott egy hét alatt látványosan omlott össze, a diósgyőri bajnokin, majd csütörtökön a Girona ellen az Euroligában úgy teljesített, mintha a játékosai elfelejtettek volna kosárlabdázni.

Nyilván nem erről van szó, zömmel a sportág klasszisai közé tartoznak, és most azt is megmutathatják, hogy mentálisan mennyire erősek. Egy pofi közeg, egy erős közösség képes kimászni a gödörből, és a fiatal Gáspár Dávid is most bizonyíthatja igazán, hogy mennyire rátermett vezetőedző. A kudarc a sport velejárója, az igazán nagyok képesek túllendülni rajta. Ahogyan az illik egy kirakatcsapat esetében.