NB III.

2019.05.18. 14:53

Félig-meddig megyei rangadóra készülnek a sényőiek

Fabu Mártonék régi ismerősökkel találkoznak, a bátoriak helyzete nem változott.

A három edző: Imrő László, Gerliczki Máté és Fiumei Viktor

 

Azok után, hogy lezárult a négymeccses győzelmi sorozata, a Sényő-Carnifex FC azonnal javított, nem is akárhogyan: a Fiumei Viktor és Imrő László dirigálta együttes 3–0-s hátrányból 5–3-ra nyert a Putnok vendégeként. Az újonccsapat ezen a héten is rangadót játszik, a tőle csupán három ponttal lemaradó Tiszaújvárost fogadja. A találkozóra nemcsak a földrajzi elhelyezkedés miatt lehet mondani, hogy majdnem megyei rangadó, hanem azért is, mert a sényőiektől nemrég Fabu Márton, Kapacina Kevin, Kristófi Sándor, Bodó Gábor és Márton András is Tiszaújvárosban játszott, az ellenfél edzője pedig a nyíregyházi Gerliczki Máté.

Ősszel is izgalmas volt

– Félig-meddig megyei rangadó, ráadásul az ellenfelünk is jó formában van – mondta Imrő László. – A múlt heti bravúr lendületet adhat nekünk, amit szeretnénk kihasználni a bajnokság hátralévő részére. Ősszel is izgalmas meccset játszottunk velük (1–1), nem lesz másként most sem. Semmilyen teher nincs rajtunk, felszabadult játékot várok a fiúktól.

A három edző: Imrő László, Gerliczki Máté és Fiumei Viktor

A Nyírbátornál az a hír, hogy nincsen hír. Ez általában jót jelent, esetükben azonban egyre őrjítőbb a „tudatlanság”. A pénzügyi gondokkal küzdő együttes már az előző fordulóban is fontolgatta, hogy nem utazik el Tiszaújvárosba – végül 2–2-t játszott, és nem választotta el sok a győzelemtől sem –, a változatlan helyzet miatt aztán ezen a héten sem lehetett érdemi, szakmai munkát végezni.

Legutóbb meglepték őket

Normális körülmények között egyébként a forduló egyik legérdekesebb mérkőzése következne Bátorban, ahova a tabella második helyén álló Jászberény érkezik vasárnap. A jászságiak még odaérhetnek az első helyre, ennek érdekében viszont számukra nem fér bele több pontvesztés, és még legalább egy szolnoki vereségben is bízniuk kell.

A két csapat őszi találkozóján a Nyírbátor 2–1-re diadalmaskodott Katona György duplájával.

Labdarúgás: NB III., Keleti csoport, 28. ford.

Vasárnap, 17.30. Sényő-Carnifex FC–Tiszaújváros, Sényő, v.: Horváth (Nyerges, Sinkovicz). Nyírbátori FC–Jászberény, Nyírbátor, v.: Rúsz (Köteles, Katona).

További mérkőzések: DVTK II.–ESMTK, DEAC–Tállya (14 óra), Szolnok–Cigánd, Gyöngyös–Putnok, Füzesgyarmat–Salgótarján, Eger–Sajóbábony.

MK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!