szon-sportoldal

2009.03.19. 11:02

A végén hiányzott a frissesség

<p>Ha nem is akkora, mint a Falco KC elleni szombati, de a<br /> szerdai bajnokin is mutatkozott nyer&#233;si es&#233;ly<br /> a Marso-Vag&#233;p NYKK sz&#225;m&#225;ra.</p>

A Pécs elleni hazai meccsen

többnyire hátrányból

kapaszkodott a nyíregyházi

élvonalbeli férfi

kosárlabda-csapat, és 33

másodperccel a vége előtt,

81–84-nél az

egyenlítésért támadhatott.

Az időkérés utáni

támadásnál azonban Booker

keresztpasszát elorrozták a

vendégek Vujacsics elől,

majd egy újabb labdavesztést

követően végleg

megpecsételődött az NYKK

sorsa (81–88).

– El sem jutottunk odáig, hogy megadjuk

magunknak az esélyt az

egyenlítésre, mert nem tudtuk

végigvinni azt a játékot, amit az

időkérésnél

megbeszéltünk. Olyan szintű

hibákat vétettünk, mint egy

serdülőcsapat – mondta Ferenczi

Tamás edző, és

hihetünk neki, hiszen az

utánpótlásnevelés

terén igazán otthonosan mozog. –

Ami pedig a meccs addigi szakaszát

illeti, nem tudtuk megközelíteni azt a

teljesítményt, amit a Falco

ellen nyújtottunk, kicsit fáradtabban is

játszottunk, de így is teljesen

egyenrangú ellenfelei voltunk a jóval

esélyesebbnek vélt Pécsnek.

Míg a baranyaiak edzője, Sztojan

Ivkovics kilenc játékost

forgatott, és közülük csak

Kelley játszott harminc

percnél többet, addig a

nyíregyháziak hét

játékost tudtak bevetni: Savic,

Sitku és Booker csak

két-három percet pihent, de a

kezdőötös másik két tagja

is pályán volt a meccs

háromnegyedében. Vélhetően a

frissesség hiánya is szerepet

játszik a végjátékbeli

hibákban.

– Igyekeztem többet cserélni, mint

legutóbb, éppen a Pécs

játékstílusa miatt, de a

lehetőségeink behatároltak –

vélekedett Ferenczi

Tamás. – A kispadról

érkezők közül

Farkas ismét sokat tett

hozzá a játékunkhoz, de a harmadik

negyedben éppen Helbich

belépesiből tudtunk

felzárkózni, aztán a

hajrában a fiatal centerünk ki is

pontozódott. Sajnos, a

játékvezetői ítéletek

megint nem nekünk kedveztek, amíg

Vujacsics hat

betörésénél egy alkalommal

sem láttak faultot, addig a másik

palánk alatt szinte minden ilyen

szituáció után két

büntető következett. A

végén is volt egy pályát

elhagyó vitatott labda a kispadunknál,

amit után véleményünk szerint

nekünk kellett volna ítélni.

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!