szon-sportoldal

2009.03.25. 09:35

Zsinórban harmadszor a döntőben

Páratlan a bravúr, hiszen az
NYKK-Nyírsuli fiú junior
kosárlabda-csapata zsinórban harmadszor
jutott be a korosztály nyolc csapatos
országos döntőjébe.

Az állandóságot több

játékos (ne feledjük a

korosztályok változnak, most éppen

az 1991-es születésűek jelentik a

felső korhatárt) és Ferenczi

Tamás edző képviseli, aki

két éve

Nyíregyházán a hatodik,

tavaly a fővárosban a negyedik helyre

navigálta tanítványait. Ha

folytatódna a sorminta, akkor a

csütörtöktől vasárnapig

tartó törkbálinti

megmérettetésen egy-egy

ezüstéremmel a nyakában térne

haza a nyíregyházi

küldöttség.

– A csapat már a döntőbe

jutással bőven

túlteljesítette a célt, hiszen

azzal, hogy a korosztály egyik legjobbja,

Hájer Ádám a

nyáron az Egyesült

Államokba távozott, a tizenhat

közé jutást céloztuk meg

– mondta az immár a felnőtteket is

irányító, ennélfogva

mostanában időmilliomosnak cseppet sem

nevezhető Ferenczi Tamás.

– Aztán úgy alakultak a dolgaink,

hogy a csapat az előcsatározások

során rendre éretten

kosárlabdázott, bejutott a

keresztjátékba, ahol a

Honvéd elleni akadályt is

sikerrel vette. Evés közben pedig

megjött az étvágyunk,

szeretnénk a döntőben is jól

szerepelni. Köszönetet szeretnénk

mondani a klubvezetésnek, a

Nyírsulinak és a megyei

szövetségnek, amely lehetővé

tette, hogy Hájer

Ádám ezen a tornán a

rendelkezésünkre álljon.

Ahogy a tréner szavaiból is kitűnik,

a tizennyolcadik születésnapja előtt

álló bedobó erre a tornára

hazatért a Washington melletti

állomáshelyéről.

Hájer pár edzésen

és egy edzőmeccsen is részt vett

már régi-új társaival, az

ő jelenlétével a

fináléban is bátrabban tervezhet a

nyíregyházi gárda.

– Ezzel együtt az úgynevezett

halálcsoportba kerültünk, ahol

lehetünk elsők, de akár negyedikek is,

és nagyon valószínűnek tartom

a kvartetten belüli körbeverést

– latolgatta az esélyeket a szakember.

– A házigazda Elite-tel kezdünk,

aztán az ebben a korosztályban két

évvel ezelőtti Pécs ellen

folytatjuk, míg a címvédő

Kaposvár ellen fejezzük be a

csoportmérkőzéseket. A

szombat-vasárnapi folytatás az addigiak

függvénye lesz.

Kosárlabda

Az NYKK-Nyírsuli

csapatának ellenfelei az

országos fiú

juniorbajnokság

döntőjének

csoportmérkőzései

során

Csütörtök, 11: Elite

Basket. 17: Pécs. Péntek,

13: Kaposvár.

- Bodnár Tibor -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!