2009.08.24. 10:48
A Szőlőskert lengyel vendégei
<p>A Gorlicéből érkezett népes<br /> asztalitenisz-delegáció jól<br /> érezte magát megyénkben.</p>
Visszatérő vendégek
látogattak a napokban megyénkbe, hiszen a
lengyelországi Gorlicéből
immár huszonöt éve érkezik
hozzánk asztaliteniszezőkből
álló delegáció. A
helyszín ezúttal új volt, hiszen a
nyírszőlősi
Szőlőskerti Általános
Iskolában most először
edzőtáboroztak a Krakkó
megyéből ideutazó sportolók.
Hatvan játékossal érkeztek a
lengyelek, közülük huszan voltak
élsportolók, a többiek a fiatalabb
korosztályhoz tartoztak. Valamennyien
bizonyították tehetségüket,
hiszen a táborozás során rendezett
versenyen hat korosztályból négyet
a gorliceiek nyertek, holott megyénkből
több helyről, mi több a romániai
Nagykárolyból is érkeztek
játékosok.
Andrzej Wojtas, a lengyelek
delegációját vezető
Krakkó megyei
asztalitenisz-szövetség
elnökhelyettese elárulta: végig
remek körülményezek között,
tizennégy asztalon készülhettek, a
technikai jellegű foglalkozások mellett a
futóedzéseket is el tudták
végezni, a sóstói strand
pedig a kikapcsolódáshoz nyújtott
lehetőséget. A lengyelek a
táborzárás után a szolnoki
ranglistaversenyre indultak, előtte még
köszönetet mondtak
házigazdáiknak: Smidt
Ferenc iskolaigazgatónak valamint
Sallai Zoltánnal és
Cservenyák Ottónak, akik
a szakmai programokban és a
versenyszervezésben nyújtottak
segítséget.
- Bodnár Tibor -