szon-sportoldal

2009.08.21. 19:30

Le kell húzni a rolót!

<p>Rangad&#243; a labdar&#250;g&#243; NB I-ben, az MTK<br /> l&#225;togat a Ny&#237;regyh&#225;zi Spartacushoz.</p>

Nem csak a tabellán elfoglalt helyezések,

az eddigi teljesítmények alapján

is igazi rangadót játszanak szombaton

este a nyíregyházi Városi

stadionban, hiszen a harmadik helyen álló

hazaiak az előttük álló

MTK csapatát fogadják.

Így tehát a Vasas és a Fradi

után újabb nagy múltú

fővárosi csapat vizitál a Spartacus

vendégeként.

Eddig remekel az MTK

Ezúttal a patinás kék-fehér

klub küldi harcba fiataljait a keleti

végeken. Le a kalappal a Szpari eddigi

hazai teljesítménye előtt, hiszen a

Vasas ellen 5–1-re, a Fradi ellen

3–1-re nyertek

Miskolcziék,

vendéglátóként

százszázalékos a

mérleg.

Hasonlót tud bemutatni a Hungária

körúti alakulat is, hiszen eddig valamennyi

meccsüket megnyerték, csak

gólkülönbség miatt

állnak a tabella második helyén.

A vendégek legutóbb a ZTE ellen

szerezték meg a három pontot, ezzel is

köszöntve a hetvenedik

szülinapját akkortájt

ünneplő Garami József

mesteredzőt. Az MTK gólját

akkor a védő Balogh

szerezte, ám a győzelemben nagy

érdemeket szerezett

Szatmári kapus, aki a

hajrában hárította

Horvát jobb sarokra

tartó tizenegyesét. A

fővárosi fiatalok lelkesek,

játékos focit produkálnak

és teszik mindezt eredményesen.

A Szpari természetesen szeretné

lehúzni a rolót a vendégek

előtt, a mieink az előző

fordulóban Kaposváron

vitézkedtek és végül

döntetlenül zártak. Sajnos akkor

Kiss pirosat kapott, így ő

nem játszhat szombaton este.

Ráadásul a szerdai Ligakupa-

mérkőzésen

Dénes kapust

lekönyökölték, ő jó

pár napig nem edzhet, így a kezdő

Vojinovics mellett a fiatal

Gazsi a második

számú kapus. Ezek a tények persze

nem kis fejtörést okoznak Szentes

Lázárnak, a Spartacus

vezetőedzőjének, aki bizonyára

kitalál majd valamit és a nem túl

soklapos pakliban megfelelően fogja kevergetni a

kártyákat.

– Az MTK eddig száz

százalékosan produkált. Mivel a

jó eredményt jó

teljesítménnyel érték el,

így fel kell nőnünk a feladathoz, hogy

megtörhessük a sorozatukat –

vélekedett Szentes

Lázár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!