2009.08.11. 09:49
Ne omoljon össze a vár!
<p>Veigli Géza nem mai gyerek. Harcedzett edző,<br /> tudja mit akar.</p>
A Rakamazt is csendben
„építgeti”, az alap
már áll: a romokból
feltámasztott futballcsapatot immár a
megyei első osztályban jegyzik. A
tréner és stábja, persze
azért töri magát, hogy ne omoljon
össze a vár, vagyis a küzdelmeknek
újoncként nekiveselkedő
együttes a végsőkig harcoljon. No meg
megkapaszkodjon.
Eme nemes feladatból már nem veszi ki
részét a feljutást
kiharcoló legénység két
frontembere. Németh
Zoltán és Sánta
Tibor egyaránt
Gávavencsellőre igazolt –
előbbi a játék mellett a
tréneri teendőket is ellátja.
Ugyanakkor két rakamazi nevelésű
titán visszatért a nyáron: a
húsz éves
középpályás,
Bodnár Csaba legutóbb a
Bodrogkisfaludot erősítette,
míg a védő Hubert
András tokaji kitérőt
követően talált haza. Varga
Ádám abszolút friss
szerzemény: a húsz esztendős
hátvéd szintén
Bodrogkisfaludból érkezett.
– Természetesen az első és
legfontosabb, hogy stabilizáljuk helyünket
a bajnokságban –
nyomatékosította Veigli
Géza, a Rakamaz edzője.
– Előbb nyilvánvalóan meg kell
ismernünk a számunkra új
közeget, ahol szeretnénk tartósan
megragadni. Úgy gondolom, a keret alkalmas arra,
hogy a középmezőnyben
végezzünk, noha az is igaz, a
zömében fiatal
játékosokból álló
csapat tagjainak időre van szüksége a
rutinszerzésre.
Vegyes képet mutat a
Veigli-legénység
előkészületi
mérkőzések
eredménysora: a Tiszalökkel
előbb idegenben 1–1-re végzett, majd
otthon 10–1-re kikapott, a Demecsert
viszont 7–2-re, a Nyírteleket
pedig 5–1-re verte. A Kótajjal
szemben döntetlen (3–3) és
győzelem (5–4) a mérlege, valamint a
Bodrogkisfalud ellen becsúszott egy
3–1-es vereség.
Közgyűlés |
A bajnoki rajtot megelőzően a
Rakamazi Spartacus
csütörtökön, 17
órától
közgyűlést tart. Az
összejövetel helyszíne
a polgármesteri hivatal.
- Koncz Tibor -