2009.08.21. 19:33
Zabos nagy bulira készül!
<p>A Spartacus középpályása szerint<br /> a legfontosabb: az MTK ne játszhassa a<br /> rövidpasszos focit!</p>
A héten sérüléssel
bajlódó, de remélhetőleg
hadrafogható Zabos Attila
számára kiemelt fontosságú
mérkőzés a szombat esti
mérkőzés. Először is
játszott a fővárosiaknál,
így egyik egykori klubja ellen léphet
pályára. Ráadásul szombaton
este ünnepelni szeretne (miként az
elmúlt fordulóban Garami
mester), hiszen pénteken volt a szülinapja,
így egy MTK elleni diadallal még
emlékezetesebbé tehetnék
évfordulóját.
– Természetesen nyerni szeretnénk
szombaton este, ennek záloga az lehet, ha a
fővárosiakra erőltetjük
játékunkat, megállás
nélkül hajtunk majd és az
adódó lehetőségeinket
értékesítjük. Nem szabad
megengednünk, hogy az MTK
érvényesíteni tudja rövid
passzra épülő
játékát, ezt nem hagyhatjuk.
Nagyon bízom benne, hogy a
mérkőzés után három
pontos lesz a szülinapi ünneplésem
– vélekedett a 29 éves
középpályás.