szon-sportoldal

2016.02.10. 18:00

Szpari - Eltüntették az osztálykülönbséget

Nyíregyháza - Mátyus János a vereség ellenére nem szomorú és még nem adta fel a visszavágót.

Nyíregyháza - Mátyus János a vereség ellenére nem szomorú és még nem adta fel a visszavágót.

Nem sikerült! Kedden este úgy létek pályára a Nyíregyháza Spartacus focistái, hogy mindent megtesznek majd azért, hogy a Magyra Kupa negyeddöntőjében maradjon esély a visszavágóra.

A szomszédvári Loki volt az ellenfél, és bár a Szpari szerezte meg a vezetést, a DVSC még az első félidőben egalizált és a 94. percben szerzett góllal nyert 2–1–re.

A hazaiakat Balogh László pályaedző dirigálta, hiszen Mátyus János vezetőedző eltiltás miatt csak a lelátón foglalhatott helyet.

- Csak dicséret illeti a csapatot és a szakmai stábot – kezdte visszapillantását a kedd esti derbire a Spartacus mestere. – Jól játszottunk, sikerült eltüntetnünk a két együttes közötti két osztálynyi különbséget. Sajnos hiába tettünk meg minden, amíg a Loki három cseréjéből kettő válogatott szintű focista volt, mi ilyet nem tudunk felmutatni.

– A vereség ellenére nem vagyok szomorú, egy kis szerencsével akár iksz is maradhatott volna az eredmény, nagy szerencsével pedig akár mi is nyerhettünk volna.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország február 11-i számában és a kelet.hu-n.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!