szon-sportoldal

2016.03.04. 10:07

Kisvárda Master Good - A Szeged gyulai otthonában is dominálnának

Kisvárda - A két tavaszi döntetlen után a harmadik idegenbeli mérkőzésén győzelemre tör a Kisvárda Master Good.

Kisvárda - A két tavaszi döntetlen után a harmadik idegenbeli mérkőzésén győzelemre tör a Kisvárda Master Good.

Az szép, hogy két tavaszi idegenbeli meccsén veretlen maradt a Kisvárda Master Good, de hogy egy szurkolót idézzünk a csákvári döntetlen után: valahol nyerni is kell, mert kevés a hazai meccs. Erre alkalmas lehet a Szeged elleni szombati gyulai fellépés?

– Ha azt vesszük, hogy ősszel két hazai vereséggel indítottuk a bajnokságot, akkor most éppen két ponttal van több a nevünk mellett, mint akkor – felelte Soós Imre, az NB II-es várdai csapat vezetőedzője. – Ha figyelembe veszem, hogy Csákváron, de főleg Gyirmóton esélyünk volt a győzelemre, akkor lehet hiányérzetünk, és egyet is kell értenem a megállapítással, az előrelépéshez szükség van a győzelemre, a döntetlenek a helyben topogáshoz elegendőek. A Szeged eddig két arcát mutatta, a Gyirmót ellen mélyen védekezett, a Siófok ellen uralta a meccset, ám mindkétszer kikapott. Úgy ítélem meg, hogy a mi játékoskeretünk erősebb, de a futball az a sportág, ahol az akarat legyőzheti a tehetséget, így agresszivitás terén nekünk is fel kell vennünk a versenyt a házigazdáinkkal.

A teljes cikk a Kelet-Magyarország 2016. március 5-i számában és a kelet.hu-n.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!