A teljesítménytúrák, a kerékpározás hozta meg a sikert

Akt.:
A teljesítménytúrák, a kerékpározás hozta meg a sikert
© Fotó: katasztrófavédelem
Nyíregyháza – A napi, akár négyszáz kilométeres kerékpározás, a Mátrabérc ötvenöt kilométeres teljesítménytúrája után a debreceni maratont is teljesítette futásban Péter Tibor tű. főtörzsőrmester, a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltóparancsokság beosztott tűzoltója, aki a 42 kilométeres távon kategóriájában az első lett.

Tibor, négy évvel ezelőtt kezdett el komolyabban foglalkozni a sportolással, első körben kerékpárra pattant, majd mellette a gyalogtúrák következtek. Ahogy fogalmazott, fokozatosan terhelte magát, előbb a Balatont egyszer, majd naponta már kétszer és azóta többször is körbetekerte, így ma már elmondhatja, hogy akár napi négyszáz kilométert is képes kerekezni.

Nehéz elhinni, de egészen a Balti tengerig kerekeztünk az egyik túratársammal, ezt a távot kilenc nap alatt tettük meg Nyíregyházáról, amely kétezer kilométer volt- emelte ki a főtörzsőrmester, hiszen ennyi szabadság állt akkor rendelkezésre. Többször jártam már Lengyelországban, hiszen a magas hegyek és a csodálatos látvány kárpótol a terepnehézségekért.

Tibi tizenegy éve szerelt fel a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságra, de már általános iskolába is a laktanya szomszédságába járt, majd karosszériajavító lett és a honvédségtől szerelt át, így jelenleg beosztott tűzoltóként teljesít szolgálatot, de a hivatása mellett a szabadidejében is a kihívások között él. A három éves kerékpárjában 27 ezer kilométer van, érdekesség képen árult el, hogy ez a futásteljesítmény több mint amit a 16 éves személygépkocsija átélt.

Nem csoda, hiszen a túrázás szenvedélyének is hódol, legyen az teljesítménytúra, vagy csak „szimpla” kirándulás.

A családja, felesége és három gyermeke szívesen kirándul édesapjukkal, de a kerékpározásra és újabban a futásra már egyedül engedik el.








hirdetés