A „vélelem” bére és annak kamatai

Illusztráció
Illusztráció
Nyíregyháza – Miért kell a mai, mindent szigorúan számon kérő világban bármit is arra építeni, ami csak „vélelmezhető”?

Történetünk nem a régmúltba nyúlik vissza és nem is a távoli jövőben játszódik. Egy átlagos magyar adófizető állampolgár esete, aki – törvénytisztelő atyafi lévén – mindig eleget tett e kötelezettségének, egyszer azonban hibázott. Elfelejtette bejelenteni a NAV illetékes igazgatóságán, hogy megváltozott a levelezési címe, ráadásul külföldön vállalt munkát, így Magyarországon nem rendelkezett rendszeres jövedelemmel. És ezzel kezdetét vette a kálvária…

A hivatalos, majdnem kettőezer forintos adótartozás befizetésére figyelmeztető levél „vélelmezetten átvételre került”, a valóságban azonban nem történt meg. Aztán az adóhatóság csak várt és várt türelmesen, több mint három évet. Ekkor valakinek eszébe jutott, hogy jó lenne újabb felszólító levelet küldeni az engedetlen adózónak, mert ugye, minden forintnak megvan a helye az államháztartásban. A sablon már ismert: levél elment, címzett ismét nem vette át, tehát logikus: vélelmezzük, hogy átvette és 30 napon belül pótolja a mulasztását.

Évek után kutatták fel

Természetesen ez megint elmaradt, így az ügyintézőnek az az ötlete támadt, hogy elő lehetne keríteni a lakcímét e renitens polgárnak. Lássunk csodát: működött a dolog! Amikor főhősünk kezébe vette a hivatali irományt, igencsak meglepődött. Itt már azzal a „fenyegetéssel” szembesült, hogy ha pár napon belül nem rendezi esedékes adófizetési kötelezettségét, akkor adószámát felfüggesztik. Mi sem természetesebb, hogy ennek a „kérésnek” nem lehetett ellenállni, hát befizette a fenti, „tetemes” összeget.

Ezzel nem ért véget a történet

A kedves olvasó az gondolhatná, hogy ezzel véget is ért a történet, melynek szereplői még ma is élnek, ha meg nem haltak. Sajnos, nem így történt. Adófizetőnknek a NAV illetékes igazgatósága újabb meglepetéssel „kedveskedett”: adótartozásának befizetését követően egy csekket kapott majdnem négyezer forintos összeggel, ami a késedelmi kamat volt.

Szerény számításaim szerint is olyan ez a százalékos kamatarány, hogy néhány uzsorás pironkodna, ha erről tudomást szerezne. A készséges ügyintéző hölgy ugyan szabadkozott amiatt, hogy a kolléganője „elfelejtette” ez utóbbi summát megemlíteni a hivatalos levélben, de hát kérem szépen, ez ugye nem is olyan nagy dolog…
Történetemet egyrészt okulásképpen írtam másoknak: senki ne feledkezzen meg a hivatalos kötelezettségéről, bármi legyen is, jelen esetben az adóbefizetésről. Másodsorban: érdekességként, hiszen több év elteltével mégis csak meg lehetett találni a „jogszabályszegőt”. Igaz, addigra a fizetni való felduzzadt.

Ez így „noooormális”?

Csak azt nem értem, miért kell a mai rohanó, mindent szigorúan ellenőrző és számon kérő világban bármit is arra építeni, ami csak „vélelmezhető”. Vagy ez így – Besenyő Pista bácsi után szabadon – „noooor­mális”?

Név és cím a szerkesztőségben








hirdetés