Jó lecke volt szenteste az elpöfékelt kántálás

Levelek – Az ötvenes évek közepe táján történt, másod- vagy harmadéves tanítóképzős voltam. Most is, mint a korábbi években, kántálva mentünk a templom felé. Ahogy közeledtünk, egyre szaporodott a csapat, mert vittük tovább azokat, ahova bementünk kántálni.

A vége a templommal szemben lakóknál zárult. Ott volt egy barátom is, akivel aztán kimentünk a többi fiúhoz. Beszélgettünk, viccelődtünk, a cigizők fújták a füstöt. Kérdezik, hogy nem kérek-e egy cigit. Nem, nem – tiltakoztam, mert én még nem szívtam soha. De csak biztattak. Végül kötélnek álltam.

Erre az én barátom, aki nagy kópé volt ezekben a dolgokban, hirtelen, észrevétlenül mögém került. A többiek mondták, hogy jó nagy levegőt vegyek. Ahogy megszívtam a cigarettát, a barátom hátulról elkapott és megszorította mellkasomat. Ahogy elengedett, nem tudtam megszólalni, nem kaptam levegőt. Kaptam aztán, de ez iszonyatos köhögésbe ment át. Krákogtam, tüszköltem, elsötétült előttem minden. Persze ők nagy kacagásba kezdtek, de én ezzel nem törődtem. Leültem a kis lócára, és így próbáltam friss levegőhöz jutni.

Beharangoztak az éjféli misére, de ott sem éreztem magam jól, alig vártam, hogy vége legyen. Ők is megnyugodtak egy kicsit, hogy nem történt nagyobb bajom, de utána sokáig nem kóstoltam meg a cigit, és végérvényesen cigarettamentes lett az egész életem. Köszönöm a Jézuskának, mert jelenleg nagyon drága a pöfékelés.

– Dávid József –



Baktalórántháza.
SZON.HU






hirdetés