Kis iskola, nagy iskola

Arra már nem emlékszem, hogy pontosan mit mondott, de abban biztos voltam, hogy rendkívül örül jöttömnek, és alig várja, hogy szeptembertől én is az ő iskolája kisdiákja legyek. De aztán nem így lett, mert az anyukám mégis úgy döntött, hogy az egyik belvárosi nagy iskolába járjak, ahol már egyáltalán nem fogadtak olyan kedvesen, mert az osztálylétszám lassan a negyven felé közeledett. Ráadásul felvételiznem is kellett, de csak kiállhattam a próbát, mert a nagy iskola sok gyereke között én is ott voltam szeptemberben.

Most, felnőtt fejjel már tudom, hogy sokkal boldogabb nyolc évet töltöttem volna el a külvárosi kis iskolában, hatévesen azonban az ember minderről még semmit sem sejt. A szülő azonban jó, ha mérlegel. Ő ismeri gyermekét, megismerheti az iskolák programját, igazgatóját és az elsős tanítókat is. Élhet a szabad iskolaválasztás jogával (bár azt rebesgetik, hogy nem sokáig), így aztán bizonyosan megtalálja gyermeke számára a legmegfelelőbb iskolát. Már csak azért is fontos ez, mert nem mindegy, hogy kezdődik az az élethosszig tartó tanulás.