Budapest, 2012. július 14., szombat (MTI) - A Duna Tolna megyei szakaszának töltésfejlesztési munkáira az Országos Vízügyi Főigazgatóság által kiírt nyílt tendert nettó 3,4 milliárd forintos ajánlatával a CD Konzorcium nyerte el - az eredmény a legutóbbi
Hajdú-Bihar - Többek között beépítettek 13 búvárszivattyút, felújítottak 11 szivattyút és több szivattyúház külső-belső rekonstrukcióját is elvégezték a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság 18 szivattyútelepén.
Debrecen (MTI) - A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) megkezdte, s az év végéig befejezi 19 szivattyútelep felújítását - jelentette be Bara Sándor, a Tikövizig igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.