Egy kényszerű visszatérés kálváriája

Egyenesen a napfényes Georgia állam csodálatos déli tengerpartjáról kellett hazamenekülnie a koronavírus elől egy nyíregyházi ifjú hölgynek, ráadásul már önmagában a hazautazás az Amerikai Egyesült Államokból meglehetősen kalandosra sikeredett, aminek izgalmait Teremi Nelli Flóra nemrég lapunkkal is megosztotta, ma már mosolyogni is képes a hetekkel ezelőtt történteken.

Elbeszélőnkről elöljáróban csak annyit, hogy a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban érettségizett, ahol az idegen nyelvekért, főképp az angolért és a spanyo­lért rajongott. Mivel az idegen világok, kultúrák mozgatták fantáziáját, elhatározta, a turizmus, vendéglátás területén keresi majd az élethivatását. A Budapesti Gazdasági Egyetemen külföldi tanulmányi ösztöndíjat szerzett. Spanyolországban elvégzett egy szemesztert, majd az egyetemnek köszönhetően egy fél évre az USA-ba is kijutott. A szakmai gyakorlatát ugyan magyar szállodában szerezte meg, de amint kézhez kapta a diplomáját, külföldi munkalehetőség után nézett.

Megfelelni az elvárásoknak

– Soha nem vágytam az Egyesült Államokba, de amikor ott kínálkozott egy munkalehetőség, úgy gondoltam, két legyet üthetek egy csapásra: világot láthatok és szakmatapasztalatot szerezhetek. Ugyanoda vártak vissza egy teljes esztendőre, ahol egy fél évet korábban már eltölthettem, és mindez szakmailag nagyon sokat jelentett. Kétféle pozíciót, egy irodait és egy gyakorlatorientáltat is kipróbálhattam. Először egyéni és csoportos foglalásokat intéztem két étteremnek, majd felszolgálóként dolgozhattam egy ötcsillagos szállodában, amely a Forbes Travel Guide globális besorolási rendszerében kapott magas minősítést. Kivételes iskola volt ez Georgia állam déli tengerpartján, St. Simons Island városkában a Sea Island Hotelben. Persze a magas minősítés magas elvárásokkal is együtt jár, de sok segítséget kaptam kollégáimtól, kiismerve a déli vendégszeretet minden árnyalatát.

– Ugyan a szerződésem ez év március 10-éig szólt, vízumot úgy kaptam, hogy utána még egy hónapig maradhattam, hogy utazgassak, ha ehhez van kedvem. A következő állam már Florida, lett volna látnivaló bőséggel, de mindezt keresztülhúzta a Covid–19-es koronavírus. Januárban ugyan már hallottunk az új világjárványról, de nem nagyon foglalkozott itt vele senki. Március első napjaiban adott a menedzserünk a kezünkbe egy rövid ismertetőt arról, mi is ez valójában, hiszen napi szinten érintkeztünk a vendégekkel, evőeszközökkel, bankkártyákkal, készpénzzel.

– Aztán március 10-e után – látva, hogy egyre rosszabb a helyzet – úgy döntöttem, hazamegyek, március 25-ére már a repülőjegyem is megvolt – hallhattuk.

Ekkor kezdődött el Nelli kálváriája, ugyanis váratlanul módosították a jegyét. Két átszállással jutott volna haza, de a második csatlakozás gépének az indulását két nappal előrehozták. Izgatottan telefonálgatni kezdett, de nem érte el sem a légitársaságot, sem a közvetítő céget, végül egy román társszerv ugyan ígért egy vouchert, de nem küldték meg hozzá az adatokat. Elfogta a rettegés. Mi van, ha a vízum lejárta után is kinn ragad, és később emiatt nem kaphat beutazási engedélyt?

Valahogy hazajutni

Feltárcsázta a határőrséget, majd konzuli védelmet kérve felhívta a Washingtoni Magyar Nagykövetséget, ahonnan aztán rendszeresen tartották vele a kapcsolatot. A követség irányította rá a figyelmét egy Washingtonból Bécsbe tartó járatra, de azt neki kellett volna megoldani, hogy Georgiából eljusson a fővárosba, Bécsből pedig hazajusson. Aztán értesítették egy kint rekedtekért küldött szlovák, Washingtonból Pozsonyba tartó gépről, ám kiderült, limitált a férőhely.

A magyar állam is útnak indított március 31-én egy Wizz Air-gépet, az viszont Miamiban, New Yorkban és Torontóban is felszedett utasokat.

– A követségről elmondták, hogy öt percem van az adataim leadására és arra, hogy döntsek, honnan akarok felszállni. Körülbelül öten maradtunk magyarok, akik vállaltuk az utazást, másik tíznek sikerült a szlovák járattal hazajutni. A többségüknek márciusban járt le a szerződésük, mások csak februárban érkeztek egy éves munkavállalás reményében, de fordulhattak vissza. Közben Európából egyre rosszabb hírek érkeztek, de az amerikaiak úgy vélték, őket nem érheti baj.

– Nem így lett. Március közepétől itt is bezártak az iskolák, az éttermek, közülük többen ételkiszállítást vállaltak, és március 20-a után az apartmanházakat sem adták ki. Piknikezés, gyülekezés máig nincs, még az óceánpartra sem engedtek senkit, amit mostanra feloldottak, és a sportolás, a séta azóta megengedett. A boltokból elfogyott a gumikesztyű, a maszk, a vécépapír, a kézfertőtlenítő és a papírtörlő, bármilyen furcsa, még az Amazonról se lehetett rendelni.

– Én egy kollégámmal időben kibéreltem egy apartmant, vártam és telefonálgattam. Hogy a magyar külügy által küldött géppel a magyarok hazarepülhessenek, március 30-án kellett volna megjelennünk Miamiban, kifizetni a 800 eurós repülőjegyet. A gépre csak egy hátizsákot és egy bőröndöt engedtek fel. Végül rátaláltam a British Air­ways egy menetrend szerinti járatára, amely Miamiból Londonba tartott. Biztonságosabbnak is tűnt, és feleannyiba került. A reptér üres volt, egy-két újságoskioszkon kívül a boltok is bezártak, a gépen pedig senki mellett nem ült utas. Londonból ugyancsak találtam csatlakozást Budapestre – értünk a történet végére.

Teremi Nelli így jutott haza. Most már Nyíregyházán várja a jobb időket, és a terveiről sem hajlandó lemondani. Mint mondta, ha elmúlik a veszély, először itthon keres állást, de ha nem talál, újra külföldön próbál szerencsét. A továbbtanulást is fontolgatja, ám addig is segít a szüleinek, az emlékeit rendszerezi, sportol, olvas, és felfrissíti spanyoltudását. Arra ugyanis egyszer még szüksége lehet.

Matyasovszki József