Feltámad a Kállay-kúria

Közel egymilliárdot költenek rá
Közel egymilliárdot költenek rá
Nyíregyháza – A Kállay Gyűjtemény anyaga is helyet kapna a teljesen felújított épületben.

A kormány a múlt héten döntött arról, hogy 964 millió forinttal támogatja a nyíregyházi Kállay-kúria felújítását. A többletforrásról a nemzetgazdasági miniszternek kell gondoskodnia, s a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közreműködésével kell intézkednie az ingatlan felújításáról. Ezzel a döntéssel elhárultak az akadályok az elől, hogy az ingatlan a nyíregyházi önkormányzat tulajdonába kerüljön, a város közgyűlése tavaly nyáron ugyanis úgy jelentette be az igényét az állami tulajdonban lévő kúria térítésmentes átvételére, hogy garanciákat kért annak felújítására. Ez a kormánydöntéssel megvan, így hamarosan megtörténhet az átadás-átvétel, majd elkezdődhet a tervezési folyamat.

Kulturális célok

Rendes Sándor sajtószóvivő lapunkkal közölte: az épületet kulturális célokra hasznosítanák, és a Kállay Gyűjtemény is méltó otthonra találhatna benne. A tavaly augusztusi közgyűlésen, ahol az igény bejelentéséról döntött a képviselő-testület, elhangzott: az épület időszaki kiállításoknak adna otthont, és raktárként is szolgálna. Irodalmi, zenei és más kulturális rendezvények megtartásához közművelődési színteret alakítanának ki benne, de helyet biztosítana közéleti fórumoknak is.

A Kállay család

Az 1906-ban neoklasszicista stílusban épült, 3040 négyzetméteres ingatlan egy részét a Jósa András Múzeum használja.

Az épületben Szabolcs megyei főispánként lakott Kállay Miklós is, aki 1942–44 között az ország miniszterelnöke volt. Ő adta át a kúriát a honvédségnek, hadosztály-parancsnokság működött benne, később hadkiegészítő parancsnokságnak és kommendáns hivatalnak adott helyet.

A Kállay család hagyatékét őrző nyíregyházi Kállay Gyűjtemény – amelyet Kállay Kristóf, a miniszterelnök fia, máltai lovag, a Máltai Lovagrend egykori szentszéki nagykövete alapított – 6 ezer tárgyból, 13 ezer fotóból és 13 ezer könyvből áll, és a híres família mellett az Ilosvay, a Szitha, a Vásárhelyi és a Dietrich család hagyatékát is őrzi.

A Kállay családot az egyik legrégibb ősnemes magyar famíliaként tartják számon. A Kállayak ősi fészke Nagykállóban és környékén volt, leghíresebb tagjai Kállay Miklós mellett császári, illetve királyi kamarások, udvari tanácsosok, miniszterek, országgyűlési követek és képviselők voltak.








hirdetés